Menü
Rövid URL

Wachau know-how 2017

Wachau 2
A kőteraszok építését bajor szerzetesek kezdték a XII. században (fotó: http://wachau-regiothek.at)

Wachau szupersztár státusza nálunk legfeljebb ködkép a kedély láthatárán. Az utóbbi években mégis sikerült a hedonizmusnak akkorát kiharapnia a sérelmi politikából, hogy a fontosabb hazai kereskedésekben egy rőfnyi polc az osztrák boroknak is jut.

Szerintem a legjobban akkor járunk, ha a dolgot arról a végéről fogjuk meg, hogy van a közvetlen szomszédságunkban egy világklasszis borvidék, amely ráadásul festőien szép, és jó évjáratokban a borok is megfizethetőek. (Gyengébb évjáratokban a federspielek nem mindig ütik meg a mércét, a smaragdok meg persze évjáratfüggetlenül drágák, de árazásban mi is szépen zárkózunk.)

Néhány hete egy nagyobbacska borturista csoportot kalauzoltam Wachauban, és a felkészülés során el kellett gondolkodnom, hogy miként lehetne laikusok számára érzékeltetni Ausztria és Wachau helyét a borvilágban. A rövidtávú memóriából gyorsan kikopó klimatikus, talajtani, stb. trivián túl három sztoriféleség jutott eszembe, amit talán könnyebb megjegyezni: az első a nemzetközi presztízs, a második az 1985-ös padlózás, a harmadik a zöldveltelini „párizsi kóstolója”.

Háromszoros szorzó

Az osztrák borra van fizetőképes kereslet. És most kivételesen nem arra gondolok, hogy mivel három magyar sem állít elő annyi GDP-t, mint egy osztrák, náluk a smaragdozás is elveszíti fényűzés jellegét. Engem az exportárak ütöttek szíven. 2015-ben a magyar export 70 millió liter volt, az értéke pedig 80 millió euró (frissebb adatot nem találtam). 2016-ban az osztrák export 49 millió liter volt, az értéke pedig 148 millió euró. Vagyis míg mennyiségben bőven felülmúljuk őket, értékben messze elmaradunk tőlük. A literenkénti árban, értelemszerűen, köröket vernek ránk: majdnem háromszoros a szorzó; egy liter osztrák borért 3,05 eurót adnak külföldön (2016), a magyarért 1,15 eurót (2015). Ám nehogy azt higgyük, hogy Ausztria csak velünk összehasonlítva szárnyal: az olaszokat (2,7 €/liter) és a németeket (2,6 €/l) is verik árban, a spanyolokról már nem is szólva (1,1 €/l).

De hogyan jutottak ide? Az alábbi grafikonon nyomon követhető a fejlődés:

N%c3%a9vtelen
Nyílik az olló

1985 nyarán tört ki a fagyálló botrány. Az export 45 millióról 4,4 millió literre esett vissza, és csak másfél évtizeddel később, 2001-ben haladta meg az 1985-ös szintet. Innentől azonban töretlen a fejlődés. Mennyiség és érték utoljára 2003-ban volt azonos szinten: 80 millió literért 80 millió eurót adtak. Ettől kezdve a mennyiség esett, az érték meredeken nőtt. 2010-re a mennyiség 50 millió liter környékén stabilizálódott, miközben az érték 140 millió euró fölé emelkedett.

Fagyálló botrány

Régi megfigyelésem, hogy aki a fagyálló botrányt kezdi emlegetni, annak általában lövése sincs az osztrák borokról. De bármennyire szerettem volna megspórolni ezt a kört, a fejlődés érzékeltetéséhez muszáj volt szóba hoznom. És rövid utánolvasás után kiderült, hogy a részletekről fogalmam sincs, soha nem is volt.

A fagyálló botrány osztrák-német balhé volt. A németek ekkor még főleg félédes és édes borokat ittak, aminek az előállítása náluk igencsak költséges. Az osztrákok ebbe a piaci szegmensbe nyomultak be: az éghajlatnak és a lazább törvényeknek köszönhetően dömpingáron termelték az édeset. Ennek egy részét lédigként a német borgyárak benyelték, és olykor saját címkéjük alatt forgalmazták. A többit hosszútávú szerződésekkel német áruházláncok kötötték le, és ebből lett a baj. A csapnivaló 1982-es évjárat miatt komoly gondot okozott a szerződéses kötelezettségek teljesítése, és beindult az össznépi fejtörés, hogy hogyan lehetne az érettséget a pincében pótolni. Az gyorsan kiderült, hogy a cukor csak részmegoldás. Az egyik nagy osztrák borászat vegyészmérnöke, Otto Nadrasky fejéből pattant ki az ötlet, hogy a fagyállókban is alkalmazott dietilén-glikollal kellene fölhízlalni a borokat. A módszer sikeresnek bizonyult, és 1983-tól a titkos recept gyorsan terjedt. A dietilén-glikol az egészségre súlyosan káros, 40 grammtól halálos. Egy-egy palackba általában 1-2 grammot kevertek, de a csúcstartó - egyébként burgenlandi - Welschriesling Beerenauslesébe 48 gramm jutott. A borhamisítást a német hatóságok fedezték fel 1985 június 27-én. Július 9-én adtak ki figyelmeztetést, hogy minden osztrák bor fogyasztása veszélyes, majd ezt követően egy feketelistát állítottak össze, amelyen már német borászatok neve is szerepelt. Az eset bejárta a világsajtót, jó néhány országban azonnali hatállyal megtiltották az osztrák borok behozatalát.

Összesen 27 millió liter mérgező bort kellett megsemmisíteni, és még ennek a végrehajtása is komoly nehézségeket okozott, mert a méreg nem kerülhetett be a szennyvízhálózatba (végül cementgyárakban hűtővizként használták föl). A glikolnak nem lett halálos áldozata, de a botránynak igen, az egyik érintett osztrák borászat tulajdonosa öngyilkosságot követett el. Az osztrák parlament sürgősségi tárgyalással szigorúbb bortörvényt léptetett életbe augusztus 29-i hatállyal. 1986-ban felállították az Osztrák Bormarketing Tanácsot, és megkezdődött a hosszú menetelés az édesből a szárazba, a lédigtől a minőségi palackozott irányába.

20170512 170948
Ifj. Franz Hirtzberger talajszelvényekkel

A zöldveltelini „párizsi kóstolója”

A zöldveltelini Ausztria legnépszerűbb fajtája, a termőterület kb. egyharmadán terem (Wachauban ez az arány 52 százalék). Őshonos osztrák fajta, viszont nem veltelini. A valódi veltelinik a piros veltelini és leszármazottai: korai piros veltelini, rotgipfler, neuburger, cirfandli. A zöldveltelini magányos leágazás a traminitől. A másik szülő egészen 2010-ig ismeretlen volt, ekkor találtak egy 400 éves, roskatag állapotban lévő tőkét, Eisenstadt mellett, St. Georgenben. A fajtának neve sem volt, így sebtében St. Georgener Rebének keresztelték el.

A zöldveltelini nagy pillanata 1998-ban jött el. Az Osztrák Bormarketing Tanács egy Münchenben élő, svéd származású borkereskedőt kért fel, hogy szervezzen meg egy olyan kóstolót, amiből kiderül, hogy hol tartanak az osztrák fehérborok. Jan-Erik Paulson az osztrák borokat maga választotta ki, a külföldiek kiválasztását az adott terület szakértőire bízta. A fair play szellemében nemzetközi zsűrit hívott össze. A kóstoló első felében sauvignon blanc-t és rieslinget kóstoltak, a második felében chardonnay-kat. Itt aztán Paulson elkövetett egy kis turpisságot: a 17 chardonnay közé becsempészett 4 veltelinit. A burgundiak között olyan nevek szerepeltek, mint a Domaine Leflaive és Ramonet. És ez a 4 veltelini állva hagyta az összes chardonnay-t. A burgundi-pártiak természetesen megóvták az eredményt mondván, szakmaiatlan eljárás a fajtákat vegyíteni, ráadásul, a burgundiak még túl fiatalok voltak. Paulson azzal védekezett, hogy az osztrák veltelinit ilyen alapon nem lenne mivel összemérni, és egyébként is sok a közös vonás a velteliniben és a chardonnay-ban: nem nagyon savasak, tisztes testtel, súllyal, alkohollal és komoly érlelési potenciállal bírnak, és alkalmasak a terroir sajátosságait közvetíteni.

Amikor 2002-ben Paulsont ismét felkérték egy hasonló kóstoló szervezésére, igyekezett még objektívebb feltételeket teremteni; 13 országból 39 bírálót hívott meg, és a borokat 3 korosztályba sorolta (2-3 évesek, 4-7 évesek és 10-12 évesek). Az eredmény ugyanolyan egyértelmű volt, mint négy évvel korábban. A hét velteliniből hat az első nyolcban végzett. A hat burgundiból öt az utolsó nyolcban. Ha mást nem, ez a két kóstoló annyit biztosan bizonyított, hogy a veltelini világszínvonalú borokat ad és szépen érik.

(A zöldveltelinivel egyszer már a mi furmintjaink is megégették magukat.)

Farba

És akkor jöjjön végre a know-how, ahogyan én képzelem.

4 + 1 borászat

Biztosan lehetne másként is keverni a kártyákat, de én ennél a négyesnél ragadtam le, és ezt büszkén vállalom: Franz Hirtzberger mint a csábítás eszköze és borvidéki bajnok (FX Pichlerrel és Pragerrel holtversenyben), Domäne Wachau mint a világ legjobb szövetkezete és gazdaságos beszerzési forrás, Nikolaihof mint a világ első biodinamikus borászata és a hordóban érlelés bajnoka, Alzinger mint személyes kedvenc és rokonszenvesen alulárazott beszerzési forrás. Nagyon kis és nagyon elszánt csoportoknak érdemes lehet a Veyder-Malberggel is próbálkoznia, mint a wachaui újhullám legsikeresebb tagjával (korai szüret, alacsony alkohol, magas fekvés, csak terasz, kézművészet).

szállás

A Nikolaihof ad vineas névre hallgató vendégházánál jobbat nem tudok ajánlani. Aki szállodára vágyik, és szeretne Kremsben nyüzsögni, annak a Steigenberger az ideális választás.

20170512 131134
Elégedett turisták a Loibnerhof kerthelyiségében

étkezés

Van bőven választék, de az én két kedvencem a Hirtzberger család új étterme, a Hofmeisterei, ami elég puccos és izgalmas (ráadásul érettebb Hirtzberger évjáratokból lehet válogatni), a másik a Knoll családé, a Loibnerhof, amelynek idilli kerthelyisége van, és igen méltányos az árazás. Akit pedig a Michelin-csillagok dobnak föl, annak a Nikolaihoftól elég átballagnia a Landhaus Bacher-be.

évjáratok

2016: Ausztriában horror év, de a jégverés főleg Dél-Stájerországban pusztított, Wachauban 10-15 százalékos a terméskiesés. A jég rossz idővel is járt, az érés kb. 3 hét késésben volt a megszokotthoz képest. A zöldveltelininél ez nem okozott akkora gondot, de a rieslingek többségénél érezhető a deficit.

2015: "történelmi évjárat", érett, gyümölcsösös, behízelgő borok

2014: hideg, csapadékos időjárás, savhangsúlyos, vékony borok; ritkán: vibráló, szuper tiszta borok

2013: "történelmi évjárat", masszív, intenzív borok

2015 és 2013 nagyságát jól szemlélteti, hogy ezt megelőzően az utolsó „történelmi évjárat” 2006 volt. Az évjárat ezoterikában itt lehet elmerülni.

A pincéknél már csak 2016-os borokat lehet vásárolni, és ez egy nehéz évjárat volt, ami a gyakorlatban annyit tesz, hogy csak a legjobb borászatok tudnak kifogástalan sort felvonultatni, a többieknél az alapok bicegnek. 2015 ellenben bombázó, és érdemes a helyi borkereskedésekben lecsapni arra, ami még maradt (egy kiváló lelőhely).

best buy

2015-ben a kapanyél is elsült, és ilyenkor a Domäne Wachau az erőnyerő. 2016-ban azonban inkább csak a smaragdok meggyőzőek, és inkább zöldveltelini évjárat, mint riesling. A Domäne Wachau steinfederei igencsak csikorognak. Az Alzinger Mühlpoint Smaragdnak és Liebenberg Smaragdnak árértékben nincs igazán versenytársa (€15 ill. €18 a pincénél). A Hirtzberger-sor is kifogástalan, de az árak húzósak (a legjobb vétel most is a Rotes Tor, és az Intersparban még kapható a zseniális 2015-ös).

best in show

A 2013-as Hirtzberger Riesling Smaragd Singerriedel mellett nem állt meg semmi (ezt a Hofmeisterei étterermben volt szerencsénk kóstolni).

3 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.

alfoldimerlot

@syntaxerror: örülök, ha tetszett. Hatalmas téma, kínzóan rövidre fogva.

syntaxerror

@alfoldimerlot: abban biztos vagyok hogy lehet írni sokkal bővebbet, sőt magam is olvastam már sokmindent a témában, de sehol nem láttam ilyen jól tömören összeszedve a lényeget. Ez kiváló arra, hogy promozzam a családban hogy hova menjünk, például :)