Menü
Rövid URL

Váratlan vendégség

Egry j%c3%b3zsef
Egry József: Fénytolódás (1937) (fotó: www.balatontipp.hu)

Nagy ritkán megesik velem, hogy elindulunk valahová, de fogalmam sincs, hol kötünk ki. Az ilyen eltévedések ritkán ütnek ki jól, és idült control freakként a legkevésbé sem rajongok a meglepetésekért. Néha azonban jó irányban szaladunk túl a kiszámíthatón, beindul valami sajátos láncreakció, átszakad a téridő szövete, és a nyúlüreg szebbik végén lyukadunk ki. Pincelátogatásban összesen három ilyen fordított zuhanás-történetem van. A montalcinói Sesta di Sopra, a dél-róni Montirius és a riojai Miguel Merino. Ezeken a helyeken az eufória olyan erővel véste be az élményt, hogy az én határtalan feledékenységemnek sem sikerült törölnie.

Az úgy kezdődött, hogy a 2016-os Csopaki Kódex-teszt egyik borát kivégezte a TCA. A pince tulajdonosa, Fekete Zsolt írt nekem, és felajánlott egy pótpalackot. Először úgy volt, hogy elküldi valaki mással, aztán úgy, hogy maga jön Szegedre, és valahol leadja a nevemre, végül úgy lett, hogy én megyek Badacsonyba és beugrok érte. Arra kért, hogy ha már ott vagyunk, maradjunk 20 percet, megmutatja a pincét. Ennyi belefér, gondoltam, ő is szívességet tesz, én is. Amúgy is mentük volna a Szent Donáthoz, a megrendelt Kódex-borokat kifizetni és átvenni.

Én félig növény vagyok, fény nélkül elsorvadok. Ha két napig nem süt a nap, letargiába esek és kétségbeesetten keresem az élet értelmét. Így amikor március 10-én, az elhúzódó télben végre kisütött a nap, az agyamban is kinyíltak az ablakok. Ami azt illeti, rám is fért egy alapos szellőztetés.

A Fekete pince/nyaraló gyakorlatilag egy Hobbit-lak, amit a hegy oldalába vájtak (ebben a magasságban annak idején nem adtak építési engedélyt). A Hobbit-lak halkszavú ura, Fekete Zsolt foglalkozására nézve ügyvéd, minden más tekintetben inkább a Balaton-vallás papja. Nem tagadhatom, hogy bennem élnek fenntartások a karkötős, nyakláncos férfiak iránt, és a fagyöngyös változat ezen belül is minősített eset, ám mentségére legyen mondva: nála ez félig munkaruha, minthogy másodállásban jóga-oktató. Jogász, jógi, borász, pálinkafőző, zöldségtermesztő és sajtkészítő mester, legalábbis ez az, amiről biztosan tudok.

Fekete %c3%b6tsoros
Fehéret Feketétől

Ültünk a pince előtti placcon, előttünk ragyogott a befagyott Balaton, hónapok óta először sütött arcunkba a nap és csopaki olaszrizlingeket kóstoltunk. Nem vagyok a titkos rezgések ideális parabolaantennája, de a körülmények szerencsés összejátszásából valamit most én is átéreztem. Igazából nem voltam felkészülve arra, hogy a borok ennyire jók, és mindvégig élt bennem a gyanú, hogy a szokásos pincelátogatás-vakság áldozata vagyok: a kölcsönös jóindulatból és a fejünkbe szálló alkoholból kikerekedő hangulatot a borminőség rovatba könyvelem el.

A pince eredetileg a pedagógus szülők nyaralója volt, és könnyű elhinni, hogy egy alföldi kisfiú gyerekkorának legszebb nyarai ehhez a helyszínhez kötődnek. Fekete Zsolt az egyhektárnyi olaszrizlinget 2002-ben telepítette az első osztályú Hegyalja-dűlőben. A művelés organikus, a feldolgozás kétkezi, az erjedés spontán. A borokat kezdetben a Jásdi-csapat készítette.

Három plusz két bort kóstoltunk. A szortiment nincs agyonbonyolítva, két olaszrizlingből áll: Birtokfekete és Ötsoros, utóbbi a dűlőválogatás, hozzájuk nagy ritkán csatlakozik egy későibb szüret, a „Zúzmara”. A 2016-os Ötsoros megszólalásig hasonlít a Jásdi Lőczedombira, még kissé fogja a fa, de az egyensúly kiváló, és gyaníthatóan hosszú pálya vár rá. A 2015-ös Birtokfekete érettebb, teltebb, megnyerőbb, nagyon közel esik az olaszrizling eszményemhez. Ez az a típusú bor, ami készüljön bármilyen fajtából is, nekem mindig minimum tetszeni fog, mivel áttetsző, eszköztelen, erőlködésmentes. Az Ötsoros ugyanebből az évjáratból szikárabb, feszesebb, és biztosan van, aki ebben lát nagyobb fantáziát, de jelen állapotukban én inkább a közvetlen örömet adó Birtokfeketére szavaznék. Mindegyikből vettem két-két palackkal, és szerencsére itthon, az ólomszürke ég alatt legalább olyan jónak bizonyultak, mint a helyszínen.

A kóstolás után megnéztük a pincét, ahol méretes, muzeálisnak mondható készlet vesztegel. A tulajdonos ezekről a borokról már lemondott, de kötelességszerűen megkérdezte, hogy esetleg érdekel-e valamelyik régebbi évjárat, hozzátéve, hogy nem tudja pontosan, mi hol található és előfordulhat, hogy már a címkéről sem lesz leolvasható. Két héttel az óboros nagy tesztünk után persze, hogy győzött a kíváncsiságom. A csopakiakról azt állítják, hogy szépen érnek, de nekem minden eddigi tapasztalatom három kortynyi 2006-os Jásdi Siralomvágóra korlátozódott.

Fekete antik
A korai címkék PAP koppintások, a borok viszont annál eredetibbek

A 2008-as és a 2009-es Fekete Olaszrizling bomba formában van. Nálam jobban csak a gazda lepődött meg, aki láthatóan tartott a boroktól - nekünk kellett meggyőznünk, hogy nyugodtan hátra dőlhet és élvezheti a dicsőséget. Mindkét bor meghökkentően világos árnyalatú, az idő gyakorlatilag nem fogott rajtuk.

Előzetesen én a 2008-asnak adtam több esélyt, de a 2009-esbe szerettem bele. 2008-as fehérekről szép emlékeim vannak: aromagazdag, gyakran kissé botritiszeses, jó tartású borokként élnek bennem. A Fekete is pont ilyen – nem kell hozzá Master of Wine-diploma, hogy kitaláljuk az évjáratot. A 2009-es viszont egyszeri csoda. Az egyik legszebb olaszrizling, amit valaha kóstoltam. Tökéletesen érett alapanyagból készülhetett – hiába kutattam, nem találtam semmi jelét a túlságosan is forró nyárnak -, és tökéletesen érett állapotba jutott. Az olaszrizling archetípusa. A 2008-ason az évjárat erősen rajta hagyta a bélyegét, a 2009-es mintha csak a fajtát és a termőhelyet mutatná a legjobb megvilágításban.

Akkor annyira meg voltam szeppenve, hogy nem mertem megkérdezni, hogy a régebbi évjáratokból is lehet-e vásárolni, de most már össze fogom szedni a bátorságomat, mert van néhány barátom, akit szeretnék ezzel az élménnyel megajándékozni.

Húsz percre mentünk, két órát maradtunk, és örökre Fekete-bor rajongó lettem. De ez a véletlen találkozás nem csak a borokról szólt, a Balatont, Csopakot és egy tőlem minden porcikájában különböző embert is sokkal jobban megismertem. És egy picit magamat is: gyakrabban kellene szellőztetnem.

Még egy gondolat erejéig visszatérve Fekete Zsoltra: életemben nem találkoztam még felnőtt férfivel, akiben ilyen erős vágy él visszatérni a gyermekkorába. Én a Róka-hegy oldalában fekvő csillaghegyi Vízvezeték utca foghíj-telkére szeretnék visszatérni, ahol nyaranta a kis róka- és a citromlepkék mellett nagy ritkán fecskefarkúak és színjátszó lepkék is feltűntek, én pedig biztosan tudtam, hogy világhírű etológus leszek. Ő nagyon közel van hozzá, hogy az álmában éljen. (Én pedig ezzel a poszttal őt is gombostűre tűztem.)

11 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.

bajnar

A borokat sajnos nem ismerem, de a címkék felett átsiklani nem sikerült: a régebbi egy az egyben a Pannonhalmi koppintása, gondolom ez másnak is feltünhetett ezért a kényszerű váltás, de arra már nincsenek szavaim...

zsfekete

Soha nem volt kényszerű címke váltás. A borok 2011-ig nem kerültek forgalomba, és szándék sem volt erre vonatkozólag. 2011-ig sokféle címkével készültek házi fogyasztásra. A 2012-as évtől a jelenlegi egyedi grafikával kerültek első alkalommal piacra.

bajnar

Miután az írás nyitva hagyta a kérdést, hogy a korábbi évjáratok kereskedelmi forgalomba kerültek volna, abból gondoltam. Viszont ettől eltekintve se túl elegáns más címkéjét "átkonvertálni" a magunkéra. Sajnos az elegáns jelzőt az újabbra se nagyon lehetne ráfogni, de az legalább csak esztétikai és nem morális dilemmákat vet fel.

blend

valóban szép írás!
@bajnar: azért gondolom az esztétikus címkének anyagi vonzata is van, ezért én nem ekézném a termelőt.
a koppintás - még ha csak saját használatra is van - természetesen nekem se szimpatikus, de lehet nem gondolta volna maga se 10 évvel ezelőtt, hogy az ország egyik első számú boros oldalán fogja viszontlátni a saját használatra készült borait. ld: "Nálam jobban csak a gazda lepődött meg, aki láthatóan tartott a boroktól "

szi

A Hajnali részegségre bennem rímelő cím, s az ahhoz több ponton szépen illeszkedő tartalom üde folt a boros blogokon...együttállás.
#bajnar: Ne vedd rossz néven, de ezt a címke-érzékenységet (akadékoskodást) én ebben a kontextusban betegesnek érzem. Abban készségesen egyetértek, hogy a műalkotásszámba menő boros címkék és az azok által is megjelenítettt brandek világa megér egy misét, de ez itt nem erről szól. Közérthetőbben, noha itt nem erről van szó, ha otthon, a négy fal között, a kedvesemet Whoppi Goldbergnek öltöztetem egy kéjes estén, akkor ehhez, senkinek semmi köze. Bocs :)