Menü
Rövid URL

Szerencsés mellényúlás - Tornai Juhfark 2015

Tornai juh
Nem erre gondoltam, de maradhat.

Volt nekünk egy különös esetünk a 2004-es Degenfeld Szamorodnival. Szerzőink mind rajongtak érte egy kivételével. Ő azonban nem akart balsorsába beletörődni, és miután kiderült, hogy ő az egyetlen, aki nem a Bortársaságnál, hanem hiperben vette a saját palackját, összehozott egy szembesítést. Máig kötelező olvasmány. Aztán hallottam iparági mélytorkoktól, hogy a palackvariációt nem feltétlenül a neon állítja elő, azaz elő-előfordul, hogy van olyan palackozás, amelyik eleve hiperbe született, és van másik, amelyet a borkereskedéseknek szánnak. Azóta mindig félek, amikor olyan bort dicsérek, amit én kereskedésben vettem, de hiperben is forgalmazzák. Legutóbb a Szeremley Rizlinggel kellett ilyen próbát tennem, ott szerencsére nem volt diszkrepencia.

A Tornai Prémium Juhfark annyira tetszett nagy Somló-tesztünkben, hogy miután látni véltem a Tescóban és több ismerősömnek is ajánlottam, úgy éreztem, érdemes lenne ellenőrizni, hogy vajon hiperben is tartja-e a szintet. Nem mellesleg, éppen akciós: 1200 forint. A Tesco lakonikus leírásából lehetetlen kihámozni, hogy ez valóban a Prémium és nem az alapkategóriás Juhfark. Úgy alakult, hogy a feleségem egyedül ment bevásárolni, és két palack ezüst J-s helyett két palack zöld J-s Juhfarkkal érkezett haza. Nem voltam felhőtlenül boldog, de azzal vigasztaltam magam, hogy 4 euró igazán nem sok, és fröccsbe ez is jó lesz. Tévedtem – ez nem fröccsbor.

Tornai pr%c3%a9mium juhfark
Ez lenne a Prémium.

Két palack után biztosan merem állítani, hogy ez is lokális csúcs. Ami azt illeti, ennyi pénzért lehet, hogy világcsúcs. A honlap könnyed stílusról és könnyű szerethetőségről beszél. Virágnyelven ez sokszor azt jelenti, hogy egy fajélesztős, kiherélt, majd újra összerakott bort kap az árérzékeny fogyasztó. Itt erről szó nincs - ez nem egy fajta-, termőhely- és évjáratfüggetlenített bor. Autentikus somlói juhfark, igaz, a megszokottnál elegánsabb stílusban és magabiztosabb vonalvezetéssel. Gyümölcsös is, fanyar is, sós is, minimális redukcióval. Nyilván nem olyan koncentrált, mint drágább pályatársai, de ez nem feltétlenül hátrány. Gerinces, izgalmas, jóivású bor, igazi rejtett kincs.

12-13 pont és alkalmi vétel.

3 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.

emoss

A Sparban (is) kapható egész Tornai alap szortiment bestbuy nálam, a Juhfark jön be legjobban.

alfoldimerlot

@emoss: Kösz, én ma vettem meg a maradék kettőt a szegedi nagy Tescóban. Egy furmintot is vettem próbaként, az még olcsóbb.

carnivore

"Nem voltam felhőtlenül boldog" a finom megfogalmazása egy asszonyi leteremtésnek, de másodjára már oda fog figyelni :D