Menü
Rövid URL

Stájer narancs - Sepp und Maria Muster Gräfin 2013

Gr%c3%a4fin

Nem tudok betelni a címkével. Engem annyira megigéztek Rothko festményei, hogy az utánérzésektől is ellágyulok. Így Sepp Muster borait már azelőtt szerettem, hogy kóstoltam volna. Aztán a tavalyi VieVinumon egy normál és két narancsborát alaposan megrágtam, és a bimbózó rajongás néhány hónappal később pincelátogatásba fordult. Kiderült, hogy Sepp Muster a borvilágban különösen nagyszámban előforduló imádnivaló csodabogarak egyike, aki Délstájerországban küzd a túlérettség rémével és a formabontó borait kevéssé értékelő hatóságokkal.

Mint minden valamirevaló „természetes” borászt, őt is elszánt rajongótábor követi, és van legalább egy prófétája. Simon Woolf és társai aztán a közelmúltban olyan dobbantót ácsolhattak maguknak, amilyet eddig még soha. A szabad kezet csillagászati pontszámok kiosztásával hálálták meg, ami vélhetően újabb lendületet ad a hittérítésnek.

Img 20161015 110152
Zöldben a mester egy Heimann Kadarkával (fotó: Zsibrita László)

Szerintem még nem született meg az az ember, aki narancsbort életében először kóstolva csettintene, és azt mondaná, hogy „na, ilyennek mindig kell lennie a borhűtőmben”. A narancsbor a hiányzó láncszem ott, ahol senki nem gondolta, hogy bármi hiányzik. Szabvány megközelítésben: fehér szőlő vörösborként elkészítve. Saját tapasztalatom szerint minél távolabb tudunk kerülni fejben a fehértől, annál jobb az esély, hogy élvezni is fogjuk. A narancsbor vörösborabb, mint egy rozé vagy akár egy siller; én a vörösek hőskáláján a kadarka és a pinot noir közelébe helyezném.

A Gräfin sauvignon blanc-ból készült, de ennek semmilyen érzékszervi jelét nem adja, és jobban járunk, ha ezt gyorsan el is felejtjük. Színre egy sötétebb almalére emlékeztet. Az alma egyébként is meghatározó, visszatérő jegye. Csakúgy mint a sör. Az illata alapvetően egy jól megkomlózott craft beeré, innen tér le olykor a birsalma, a nyári alma és az őszibarackos nestea irányába. De igazából az izgalmat és a szépséget a korty nyújtja. Texturális vidámpark és energiacsomag egyben. Bár az illat extrém, kóstolva egy szép pinot noir klasszikus egyensúlyát mutatja. A lecsengés hosszú, finoman sós, birses. Általában a természetes borokat igen alacsony kénszinttel töltik, ami könnyen megbosszulhatja magát - ebből mindenesetre a negyedik napra maradt utolsó deci is rezzenetlenül állt.

Nálam ez 13-14 pont körül lehet, de szakértőknél 95-öt is megér. Huszonegynéhány euro volt a pincénél, kereskedésekben 30 fölött szokott lenni. (Itt egy nagyobb merítés a Musterekből - egy darabig a Wein&Co-ban is elérhetőek voltak. A teljes képhez hozzátartozik, hogy az általam vásárolt többi boruk távolról sem szerzett ekkora élményt, elsősorban a savhangsúly miatt.)

1 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.