Menü
Rövid URL

Pipa minden boxba - Montirius

Montirius 4

Talán ha egy borászat maradt még, aminek Magyarországra érkezését ennyire vártam. Éngöm primordiális lávsztori fűz a Montirius-höz. Alapvetően mindent szeretek, ami Montirius - két munkájáért rajongó, boldog, elégedett ember, mesebeli táj, grenache, mourvedre, syrah, beton- és Maria Thun-hit. Mielőtt átmodulálnék az ömlengés-áriába, bevallom, hogy van két feltételes kivétel: az egyik az árak (a felsőbb szegmensben), a másik, hogy borvidéki szinten olykor meglepően hatékonyan őrzik meg a savakat. (Az én fejemben egy dél-róni bor olyan, mint egy hívogató fotel, ami befogad, körülölel, ellep, de nem kötelező tananyag a formatervezésben, a Montirius-borok viszont nemegyszer klasszikus vonalvezetésű, elegáns fotelek, talán már karosszékek, amelyek szerkezetét nem a kényeztetés szándéka határozza meg. Ez nem feltétlenül, nem mindenkinek hátrány - csak szóltam.)

Az elmúlt hét évben több kartonnyi Montirius-palack kiürítésében segédkeztem. Soha nem okoztak csalódást (na jó, egyszer emlékszem egy Sérine-re, ami zavaróan reduktív volt). És ez az egyetlen birtok, amit akkora szeretet övez baráti körömben, hogy amennyiben egyik vagy másik palack halványabban teljesít, akkor inkább hallgatunk, de rossz szó nem hangzik el. Viszont mindig mindenkinek felderül az arca, amikor a kóstolók/vacsorák vége felé a házigazda eltűnik, majd a pincéből, kamrából egy palack Montirius-szel tér vissza.

Montirius 1

De mi teszi a Montirius-borokat annyira egyedivé? A birtok magját alkotó területeken három évtizede nem használnak gyomirtót; húsz éve biodinamikusan művelik a szőlőt; nem használnak fajélesztőt; nincsenek fahordóik: minden bor betonkádban erjed és érik. A borok azt az érzést keltik a kóstolóban, hogy minden, amit érez a szőlőbogyóból származik. És az, hogy a szőlőbogyóból az erjesztés ennyire színpompás és mozgalmas képet képes előhívni, mindig csodálattal tölt el. Dél-róni mércével mérve a pincészet stílusát klasszikus elegancia jellemzi, soha nem túlérettek, alkoholédesek, illósak vagy savszegények, nem kesernyések vagy szárítóan tanninosak. Talán a jó arányok, talán a savak teszik, de a Montirius-borok hosszúéletűek.

2010-es szerelembeesésem nyilván magánügy, de mivel a lávsztori összefonódik a birtok leírásával, remélem, megengedhető az önismétlés:

“A társaság különböző frakciói különböző irányokból érkeztek, mi szokás szerint negyedórával a megbeszélt időpont előtt. Így volt időnk megnézni a szőlőt. Chateauneuf inkább sík (bár nem annyira, mint egy ősmedertől várnánk), Gigondast a meredek Dentelles de Montmirail oldalába vájták, ám a Montirius birtokközpontja egy lankás tündérvölgy egyik dombjára épült. És bár a 60 hektár hat felé fekszik (némelyik több kilométer távolságra), a birtokmagot adó Le Clos parcellái, a területet övező évszázados tölgyerdővel különleges hangulatot árasztanak. (A különleges hangulatnak állítólag zsigeri hatása is van, Eric Saurel elmondása szerint ugyanis többször előfordult már, hogy az újonnan fölvett szőlőmunkások egy-két héten belül elköszöntek, mert nem érezték jól magukat. Rosszul rezegtek, ha jól értelmezem.)

Montirius 3

Pokolian meleg volt, és házigazdáink késtek. Ám amint kezdetét vette a szeánsz, kizökkent az idő, kicsúszott a szőnyeg, lólépésre váltott az ész. Négy sápadt arcú, betegesen racionális, érvelni sohasem rest férfi szállt alá a föld gyomrába, és becsületünkre legyen mondva, bár sokat nyeltünk, egyszer sem vigyorogtunk. Minden bizonnyal ez a legkülönösebb pince, amelyben valaha jártam. Christine Saurel pedig a legkülönösebb kalauz, akivel valaha találkoztam. Racionális megközelítésben: minden szaván és gesztusán érződik, hogy pontosan tudja, mit akar. Mágikus megközelítésben: egy druidanő, a tellurikus és a celesztiális erők megszelidítője.

Ez egy csupa beton, hordómentes pince. A háromszintes komplexum alapja 10 méter mélyen nyúlik a földbe. A Saurel-féle tellurikus és biodinamikus hitvilággal összhangban a pince arányait és tájolását a mágneses erővonalakhoz igazították. Minden vasbeton, a szerkezet és a kádak is. Az építkezés során rézdróttal földelték a vasrudakat, hogy ne alakuljon ki Faraday-ketrec. A betont informálták: az altalajból származó vízzel vitték be az altalaji információt, hogy a szőlő, majd az érő bor folyamatosan kapcsolatban lehessen a kozmikus és tellurikus erőkkel. E hitvilág szerint ugyanis az ekként kezelt beton ugyanazon a frekvencián rezeg, mint az alapkőzet, így az energiák szabadon közlekedhetnek.

Montirius 2

Ami a szőlőt illeti, az organikus művelés első, ma már ártatlannak tetsző lépését még az előző nemzedék tette meg: Max Saurel a 80-as években hagyott fel a vegyszerek alkalmazásával a szőlőben. Ám a biodinamikus nagy ugrást a jelenleg aktív Saurel-generáció, Christine és Eric hajtotta végre, miután a nagyobbik lányuk betegségét homeopátiás eszközökkel sikerült kikezelniük.

Az elmélet annyira szerteágazó, a megvalósítás annyira következetes, és az előadás annyira mély meggyőződésből fakadt, hogy lehetetlen volt a hitetlenségünket nem felfüggeszteni, sőt, egy idő után templomi áhítattal hallgattunk a templomi csendben. Pedig akadt egy-két tényleg hajmeresztő elem, mint például annak az egyébként derék pincemunkásnak az esete, akit olykor elszalajtottak egy kancsó borért, és amit hozott sohasem ízlett, mígnem rájöttek, hogy bár jó ember a jó ember, a borral nem rokonrezeg - ha más hozta a mintát, akkor minden klappolt, ha ő vette, összezavarodtak a molekulák. (Eszembe jutottak Darvas László „Negyedik dimenzió” kísérletei a HIFI Magazinban - a rézkarkötőset lehet, hogy ki is próbálom egy gyümölcsnapon.) A komoly arc megőrzését, és így a befogadást jelentősen megkönnyítette, hogy házigazdáink folyamatosan jelezték saját csodálkozásukat és értetlenségüket a kisebb-nagyobb csodák fölött. Hogy ez a fajta felvilágosult miszticizmus tényleg az alapállásuk-e, vagy csupán a gyöngébb gyomrú látogatóknak szánt homeopátiásan fölhigított változat, nem tudom megmondani.

Az elsőként kóstolt vörös egy mindössze egy hektáros és több mint hatvanéves grenache-ültetvényről származott. A 2007-es Jardin Secrete az egész sor egyik legelbűvölőbb bora volt (visszakóstolva is) – metszően tiszta, háborítatlan cseresznyés-meggyes gyümölcsösség, érett, de maradandó tannin, a fajtához képest élénk savak. A rettegett 2008-ból két bort kaptunk azzal a kiegészítéssel, hogy az egyedi mikroklímának köszönhetően őket kevésbé taposta meg az annus horribilis. A vegyítetlen syrah Sérine sajnos nem cáfolta az előítéleteinket, amellett, hogy nagyon fiatal és kialakulatlan, úgy tűnt, hogy elég faragatlan és vékony, amit talán az idő sem orvosolhat. A 7 rész grenache és 3 rész syrah Garrigues határozottan jobban tetszett, de ebben meg a kortyvégi kesernye rontotta le az összhatást. Innentől kezdődött a fokozatos elemelkedés a talajtól. A birtok legismertebb bora a Clos, és én abban a hitben voltam, hogy ez egyúttal a csúcsboruk. A 2006-os Clos-szal új horizont nyílt meg, ez valóban a Montirius erényeinek foglalata – közepes test, elegancia, kiegyensúlyozottság, tiszta gyümölcs (főleg málna és szamóca) és fűszer (főleg kakukkfű és oreganó), érett, nem szárító tannin, semmi maszatosság, semmi bizonytalanság. A 2006-os Terre des Aines-ről (az „Öreg földje”) soha nem hallottam korábban, de most örökre megjegyeztem magamnak. Gigondasi öregtőkés grenache és mourvedre (8:2 arányban), Franciaországban záporoznak rá a kitüntetések, furcsa módon nemzetközileg mégis alig ismert (pedig 75 ezer palack készül belőle). A Clos-nál komplexebb, testesebb, melegebb karakterű, de annak tisztaságát megőrző bor. Ekkor rákérdeztünk, hogy milyen volt náluk 2007, és lehet-e már vásárolni belőlük. Azt mondták, hogy kiváló évjárat, de a borok még nincsenek igazán készen, és ezért nem is szerepelnek az árlistán – sóhajtottunk egyet, és bújtunk vissza a pohárba. A Confidentiel a kínálat legdrágább bora. Egy másfél hektáros gigondasi területről származik, és ez is 4:1 arányban grenache és mourvedre. Karakterében inkább a Clos-t idézi, mint a szintén gigondasi Terre des Aines-t: metszően tiszta és friss – talán ez jut majd a legmesszebb, de ezt inkább az ő becsületszavukra alapozhatjuk, mint a mi pillanatnyi benyomásainkra.

Montirius grenache

Időközben elszabadult a beszélgetés, az óvatos udvariasság, a tartózkodó figyelem átadta helyét a csillogó szemű helyeslésnek és befogadásnak, a nap heve alábbhagyott, de a fénye bearanyozta az épületet, és a poharakon keresztül színes árnyjátékot vetített a kőasztalra. A szárazanyagmentes lakoma hatására az ismeretségünk éveket átugorva egészen a barátság határáig lendült. Ömlött belőlünk a szó, a homeopátiától kezdve a permetezéskor kifelejtett parcella megmagyarázhatatlan rezisztenciáján és a köpködős kóstolásból kimaradó mellkasi boldogsággóc aktiválásán keresztül a boriváshoz eszményi feltételek megteremtésének liturgiájáig mindent bedobtak a közösbe, és mi dagasztottuk tovább. A józanság és részegség határán mindeközben keresztbe-kasul kóstoltunk, hogy az árlista alapján bölcsen előrelátóak lehessünk. A lelkesedés egyik hullámtaréján Eric és Christine néhány szót váltott franciául, aztán mindketten eltűntek. Néhány perccel később egy 2007-es Clos-szal, Terre des Aines-vel és Confidentiel-lel tértek vissza. Elszabadult a bacchanália, házigazdáink is leültek, és poharat ragadtak. Innentől megszakadtak a jegyzeteim, de arra tisztán emlékszem, hogy mindannyian egyetértettünk abban, hogy 2007 a Montiriusnél is rendkívüli évjárat. Erőlködésmentes egyensúly és nagyvonalúság jellemzi ezeket a borokat. A nagyobb test és a tökéletes érettségből fakadó zamatok együttjárnak a frissességgel és a hézagmentes szerkezeti ívvel. Ez az amit kevésbé áldott évjáratokban a borászok hiábavalóan próbálnak felidézni. Ami egyszer az érés során szétcsúszott, azt már soha nem lehet szinkronba hozni. (Az ital beszélt belőlem.)

Ez volt az az este, amikor minden összeesküdött értünk. Lehetetlen (de hátha mégsem), hogy még egyszer így ráhangolódjunk a frekvenciára. És így utólag elolvasva, gondolatban harmadszor is átélve, előbújik a kisördög, a boresztétika alapkérdése, viszkető góca, hogy érzek-e én valamit, amit más is érezne, ha mindez vele történne meg. És persze fordítva: érezhetem-e én azt, amit más, ha velem történne mindaz. Igennel válaszolni vétkes naivitás volna, a kategórikus nem ellen azonban az egész lényem tiltakozik. Afelől viszont nincs kétségem, hogy nekünk már lehetetlen lesz úgy felbontani egy Montirius-palackot, hogy ennek a varázslatos, rejtélyes, boldog naplementének a visszfénye ne melegítse át a tarkónkat."

De vissza a jelenbe. Radovánnak álmában megjelent egy angyal, és őt jelölte ki a Montirius magyarországi apostolának. Hogy miért várt eddig, és miért pont most hívta el, amikor a forint mélyponton van, nem tudom. De örülök. A behozott szortiment egészen komoly, és gyakorlatilag minden kedvencemet átfogja. Én két bort kóstoltam az aktuális választékból, egyet a spektrum friss végéről, egyet az érettebb felvégről. (Az árak meglepően kedvezőek, 310-zel visszaosztva német és francia kereskedők áraihoz jutunk.)

A Le Villages 2013 a Montirius székhelyét adó Vacqueyras fiatalabb szőlőiből készül (a tőkék mindössze 25 évesek). A reduktív-nyitás után az illatban provanszi fűszerek, szeder, áfonya, forró kő, a korty viszonylag könnyed és határozottan élénk, az alkohol alacsony, a tannin különlegesen kifinomult. A gigondasi Terre des Aînés örökös kedvencem, és a 2012-es is hozza a formáját. 4 rész grenache, 1 rész mourvedre átlagban 75 éves tőkékről. A Montirius szortimenten belül ez az a bor, ami leginkább megfelel a dél-róni elvárásoknak: a fekete meggyes érettséghez kakukkfűre, umamira emlékeztető aromák társulnak, tekintélyes, de nem túlsúlyos test, balzsamos tannin, végtelen hosszú lecsengés, zéró vanília. Pazar bor, nagy jövővel. Ha azonban valaki csak egyetlen bort akar megkóstolni a Montirius-től, akkor annak a 2012-es Le Clos-nak kell lennie. A 2012-est ugyan még nem próbáltam, de a Clos minden évjáratban a birtok legfontosabb és talán legelegánsabb bora.

(A fotók a Montirius honlapjáról származnak.)

5 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.

Szten

Hát nem tudom, egyrészt felháborít, hogy valaki a saját lányát homeopátiás szerrel kezeli. A szőlőre azt szór, amit akar, de a lányáért felelősséggel tartozik. Még szerencse, hogy rendbejött, de ez egy baromi veszélyes játék volt, a lányunkkal pedig nem játszunk. Elnézést, de bárki lehet babonás, ezóőrült, akármi, de ha a gyerekéért kell tennie valamit, akkor felnőttként bizony ki kell másznia a mesevilágból, ott nincs pardon, bocsánat.
Sorry, de a felháborodás nem gyenge szintje szokott elkapni ilyenkor.

A másik a koccintos általemlített idézet: klassz, tetszik. Ezzel megspékelve különösen:
"A komoly arc megőrzését, és így a befogadást jelentősen megkönnyítette, hogy házigazdáink folyamatosan jelezték saját csodálkozásukat és értetlenségüket a kisebb-nagyobb csodák fölött."
Azért értjük ugye? "Nagyon csodálkoznak, dehát látjuk, hogy itt csoda van, hát látjuk, hogy máshogy rezegnek a molekulák. Higgyék el, mi is rácsodálkoztunk, de hát ha máshogy rezegnek, akkor márhogy rezegnek." Lótúróst. Annyit látnak, éreznek, hogy máshogy ízlik a bor, ha az az ember hozta. Lehet beleköpött, belevizelt, lehet neki más bort adtak, mert ahonnan hozta, ott rühellik a fejét, lehet csak más volt a szájíz (igen, véletlenül pont mijndig akkor), amikor az a munkás hozta, lehet bármi. De neeeem, a molekulák rezegnek máshogy. És miért - mert nem rokonrezegnek a bort hozó emberrel. Hát hogyne. Van egy tény (máshogy ízlik a bor), és ebből leszűrnek olyan következtetéseket, amiket konkrétan a semmiből vesznek, ráadásul akkora blőd ökörségek, hogy elképesztő. Nem az a lényeg, hogy jajj, ők is rácsodálkoznak - az a lényeg, hogy ők olyan emberek, akik bizonyos jelenségekből légbőlkapott, nem kicsit messzire vezető és teljesen valótlan következtetéseket vonnak le. Ehhe.

Szten

Elnézést a kirohanásért, de nagyon elkeserítő látnom, nem csak itt, hanem millió fórumon, ahogy terjed a sötétség, és ahogy a felnőttek egyre inkább belemélyednek mesevilágokba. És még azt mondják, hogy a gyerekek keverik néha össze a képzelet világát a valósággal. Tényleg elkeserítő, és sokszor már veszélyes.

syntaxerror

@Szten köszi hogy megfogalmaztad, a biodinamikusból nekem is a bio az ami tetszik, a többi ezoterikus máztól többnyire rosszul rezegnek a molekuláim :) Ezzel együtt kíváncsi vagyok a birtok boraira, mert azért az átjön, hogy lelkesen, szeretettel, harmóniában készítik őket, és a poszt is jókat mond róluk.

tannin

A mese a marketing lelke. A legjobb boroknak is jót tesznek a történetek.
Ez egy nagyon jó mese, élvezettel olvastam és biztosan vannak elég sokan akik éppen az ilyet szeretik. Ettől még nagyon tudhatnak bort készíteni és ha majd sikeröl megkóstolnom és ízlik, már teljesen mindegy, hogy a mese nem mindegyik részletét hittem el.
Több pohár után esetleg az egész történetre vevő lehetek.

silvousplait

Csak most olvasom a hozzaszolasokat.
A vilag azert sokkal bonyolultabb, mint egy atlagos magyar ("szkeptikus") acsarkodas a "jozan" esz neveben.
@Szten: Ugyan nem tudom, mifele bajt kezeltek mifele homeopatikus szerrel (a szovegbol nem derul ki), de biztosan mindenki jobban jart volna pl. a bizonyitottan maj- es vesetoxikus paracetamollal, nem igaz ? Mert a lanyunkkal jatszani aztan tenyleg nem kell...