Menü
Rövid URL

Minek ír az olyan, aki a legjobbakról hallgat? - Collemattoni

Collemattoni

Kedvenc boraimról, borászataimról ritkán szoktam írni. Hazai jelentőségük általában nulla, a beszerzésük szinte csak a helyszínen lehetséges, és amikor felbontom őket, örülök, hogy nem áll közénk toll, jegyzetfüzet és kármentő. Ráadásul a rajongás az én ízlésem szerint nem fotogén. Ugyanakkor tudom, hogy ez a megközelítés teljesen elfogadhatatlan: minek ír az olyan, aki a legjobbakról hallgat? (Bűnbánatom egyik szánalmasan tipikus megnyilvánulása legutóbbi Alzinger-jegyzetem: gyorsan elfogyott.)

Első nagy borvidék-szerelmem Montalcino volt, és amikor helyi tapasztalatok és tanácsok nyomán kezdtem a nemzetközi sajtó kedvenceiről leválni, a Campi di Fonterenza lett az egyik első újhullámos "felfedezésem". Amikor először jártunk a Padovani nővéreknél, kiderült, hogy nekik nem kell magyarázni, mi fán terem a magyar, mivel lakik náluk egy. Ez a bizonyos magyar, Szincsok Gabriella, néhány hónappal később elhelyezkedett a kőhajításnyira fekvő Collemattoninál, és mivel Francesca Padovani folyamatosan rágta a fülem, hogy beajánl hozzájuk, egyszer beadtam a derekam. Az első benyomások szerencsére tényleg kedvezőek voltak - és a hazahozott borok sem okoztak csalódást -, így az évek során ez lett az a pince, ahová nyelvi kihívásokkal küzdő ismerőseimet küldtem. A személyes kapcsolat azonban zavart a tisztánlátásban; ahogyan minden pincelátogatás pontszámaiból le kell vonni kettőt, hogy megkapjuk az otthon is érvényes értéket, így a Collemattoni esetében is attól tartottam, hogy ezt a nagyon jó borászatot a közös rokonszenv emeli a legjobbak magasságába. Múltak az évek, de valahogy sem az angolnyelvű borsajtó, sem az olasz nem kapta fel őket, én pedig hiába halmoztam föl 4-5 évjáratnyi bizonyítékot, hogy egyenletesen jobbak vagy egyenletesebben jók, mint a sztárpincék többsége, azt azért abszurdnak és gyanúsnak tartottam volna, hogy én fedezzek föl Montalcinóban egy új csillagot. Amikor idén ősszel rövid montalcinói kiruccanásunkra készülve áttúrtam az aktuális szakirodalmat, úgy tűnt, megtört a jég.

Az áttörés leginkább Richard Baudains-nek köszönhető, aki a világ legjobb bormagazinjának - ezt ők állítják magukról - olasz referense. Sztárcsinálásban azért Baudains persze nem egy Robert Parker. A Pian dell'Orino esetében közvetlen közelről nézhettem végig, hogy mit jelent, amikor a Wine Advocate fölkarol valakit (konkrétan azt, hogy egy évtizedes baráti kapcsolat után egyszer csak nincs egy kiskartonnyi boruk, amit megvehetnék (igaz, nem is engedhetném meg magamnak)). A Collemattoni decanteres felső ligába sorolásának aligha lesz ilyen drasztikus következménye, de jó tudni (nekem meg elégtétel, hogy előbb értem oda).

Régóta propagálom azt a nézetet, hogy a rosso di montalcinók hatalmasat fejlődtek, és gyakran nagyobb élményt adnak, mint a brunellók, de ilyet leírva komoly szakértőtől még soha nem láttam. Legalábbis mostanáig. A 2017. augusztusi Decanterben fordult elő először, hogy az aktuális rosso-évjárat (2015) legjobbjai pontszámban fölnőttek az aktuális brunello-évjárathoz (2012 és 2011 Riserva). Baudains-nél a legjobb brunellók 96 pontig jutottak, a legjobb rossók 95-ig. A Collemattoni rossója 94 pontot kapott, ez eggyel több, mint a Lisini emblematikus Brunello Riservája, az Ugolaia. A novemberi Decanterben jelent meg a 2012-es brunellók nagy tesztje, és itt a hét fős élmezőnyt üldöző 90-94 pontos boly elején ott van az a három borászat, amelyet évek óta mindenkinek ajánlok és akiktől most szeptemberben én is vásároltam: Capanna, Collemattoni és Fattoi. A Wine Spectatorben pedig 96 ponttal a 2012-es Collemattoni Brunello holtversenyben az évjárat legjobbja.

Collemattoni 1
Balról a harmadik Szincsok Gabriella

Egy napsütötte novemberi hétvégén úgy döntöttünk, hogy ideje lesz az egyetlen Collemattoni brunellónkat két kiváló rosso kíséretében megkóstolni. És ezúttal jegyzetelni is fogok. Mivel Montalcino már szakállas szerelmem, az újabb fellángolások erősen leárnyékolják, így az olykor több éves kihagyásokat követő találkozások előtt mindig félek, hogy most jön el a pillanat, amikor a varázs végleg szertefoszlik. A borok minden elképzelésemet felülmúlták, újra meg kellett állapítanom, hogy a sangiovese az egyik legnagyszerűbb fajta: jól felismerhető karakter, rengeteg árnyalat és elemi erő.

Collemattoni Rosso di Montalcino 2015

2015 kimagaslóan jó évjárat, több termelő szerint az elmúlt évtizedben a legjobb (sokatmondó, hogy az egyik vezető pince, a Salvioni 2015-ben nem is készített rossót, csak brunellót). Mivel én 2013-at elég alaposan ismerem, és rossóban még nem találkoztam jobbal, kellemes meglepetésként ért, hogy legalábbis a Collemattoninál 2015 még jobban sikerült. Tökéletes szőlőből készülhetett: tiszta ízek, frissesség, bontakozó komplexitás, rendkívüli életerő, érett tannin. Nyitáskor még egy kis puskaporos redukció jellemzte, aztán előkerültek a montalcinói sangiovese gyönyörű illatjegyei: virág, cseresznye, faeper, szójaszósz. Kóstolva rétegzett, kerek és vibráló. Az édes, a savanyú, a fanyar és az umami különleges koktélja. Krétás tannin, percekig tartó lecsengés. Gyönyörű, izgalmas bor.

17 pont, a helyszínen 12 euró (pincénél és nagyobb kereskedésekben egyaránt).

Collemattoni Rosso di Montalcino 2013

A rossók leírására gyakran elsütik, hogy 'baby brunello', amitől sok montalcinói borásznak égnek áll a haja. Ez a bor azonban tényleg mutat brunellós jegyeket: testesebb, sűrűbb, magasabb alkohollal, kevesebb frissességgel, mint a 2015-ös. Az évjárat iránti elfogultságom miatt egy darabig küzdöttem, hogy a 2015-ös elé vagy legalább mellé tudjam helyezni, de végül kudarcot vallottam. Nagyon gyümölcsös - málna, szeder, cseresznye, naspolya -, ám a magasabb alkohol és a tercier aromák megjelenése miatt egy fokkal kevésbé tiszta és két fokkal kevésbé friss az illat. Kóstolva egy mérettel nagyobb, egy árnyalattal édesebb, és bár ebben is kiválóak a savak, az egyensúly nem olyan magától értetődő. A tannin enyhén szárít. Nagyobbat üt, ezért valószínűleg sokaknak ez tetszene jobban, ám három nap alatt a mérleg egyértelműen a 2015-ös felé billent.

16 pont, a helyszínen 12 euró volt (már nem lehet kapni).

Collemattoni Brunello di Montalcino 2009

Nem született zseninek. 2009 forró év volt, és fiatalon ez a bor túl soknak tűnt. Mára minden a helyére került. Megnéztem a CellarTracker frisebb értékeléseit, és mintha ugyanazt élték volna át, amit mi: az elragadtatást.

Valószínűleg a legjobb brunello, amit valaha kóstoltam. Friss, elegáns, hosszú, egészen rendkívüli komplexitással és nagyon tiszta identitással. Illatban és kóstolva is egy umami-bomba. A főbb motívumok: balzsamecet, szójaszósz, szárított paradicsom, chutney, karamell, antik bútor, naspolya és faeper. A rétegek szinte elolvadnak a szánkban, de az érett gyümölcs édességéhez friss savak társulnak. A tannin már bársonyos, szépen beépült. Meghatóan nagy bor. Ebben a magasságban nem szoktam járni, így igazából a pontszám csak jelzésértékű.

18-19 pont, 35 euró (a pincénél még kapható néhány tucat).

(Ha valaki kedvet kapna Montalcino környékén barangolni, akkor itt érdemes megszállni, és persze ne hagyja ki az egyik legjobb borászatot magyar idegenvezetéssel: gabriella@collemattoni.it. Ja, és szóljon nekem is, mert néhány palackra vevő volnék. (Radován egyébként hozott be tavasszal pár palackkal, de már régen elfogyott).)

6 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.

rszabi

Írhatnál gyakrabban is a kedvenceidről. Hiába nehezen, vagy sehogysem beszerezhetőek, mégis jó olvasni róluk. Szép az ami érdek nélkül tetszik, ezért egy ilyen lelkes írás nekem a régi művalkeszes időket idézi, még akkor is, ha nem sok gyakorlat haszna van az olvasó számára. Szóval részemről jöhet annyi Toszkána és "így utazunk mi", amennyi a csövön kifér. :)

danielgaal

Sziasztok! Sajnos nem tudom megnyitni a linket a szállásajánlatról, sem pedig a borászatról az utolsó bekezdésben. Tudna vki segíteni? Köszönöm

Hapci

Nahát, micsoda élhetetlen cég.
Ez az üzletpolitika éles ellentétben áll azzal a magyar modellel, amikor az arc elkezd szőlészkedni, két évvel később már kettő borblogger ismeri a nevét, mert kóstolták valahol valami borát hordómintaként, majd néhány hónappal később megjenik a polcon az új brand első, silleres kül- és belvilágú vörösbora.
Hatezerért.