Menü
Rövid URL

Még mindig világszínvonal – dél-afrikai csúcsborok

Sas

A kötelező adag dél-afrikai bor. A sort ezúttal Gábor barátomnak köszönhetjük, aki igazán impozáns válogatást tett elénk – egytől-egyig felkapott neveket. És bár a tucatnyi palack közé jutott egy dugós, és egy gyenge, a maradék (ismét) olyan színvonalat villantott, amiről kezdem úgy hinni, hogy más nemzet nem képes reprodukálni (legalábbis nem ilyen árszinten, a többség 20-40 euró között mozog). Meglepetéssel ezúttal a vörösök szolgáltak: előítéleteimre rácáfolva egyáltalán nem maradtak el közismerten erősebb fehér párjaik mögött. Még egy darabig ismételgetni fogom magam: ennyi élményt, érdekességet, amennyit Dél-Afrika tartogat, nem sok helyről kaphat meg manapság a borkedvelő.

Cederberg Five Generations Chenin Blanc 2014, Cederberg

A név ismerősen csengett, de utána kellett nézzek, miről is szól a történet. Mint kiderült, elég spéci a bor. Cederberg egy egyedi, "hűvös mediterrán" klímájú hegyes vidék 200 km-re északra Cape Towntól, egyetlen borászattal (érdemes a pince weboldalára ellátogatni a fotókért). A névválasztás ezek után aligha szorul magyarázatra. Mi rögtön a csúcsbort fogtuk ki, ami elsőre szimplán "csak" nagyon jónak tűnt, utólag viszont kifejezetten karakteresnek és kiválónak gondolom. Intenzív, nagyon profi bor – pozitív értelemben, itt nincs műanyag – ízléssel használt hordóval. A csonthéjasokra épülő illat alapján elhinném spontán erjesztettnek, de nem az (szelektált élesztővel készült, ha minden igaz). Széles, testes, gazdag, amolyan mindenből sok típus, de eltalálták az arányokat, összeáll egy egésszé. És ahogy számos dél-afrikaira jellemző, a súly ellenére is élénk és jól iható. Egyébként nem teljesen idegen a testesebb tokaji furmintok világától, kíváncsi lennék, hogy mutatna egy olyan sorban, vakon. Vennék belőle, ha lenne elérhető közelségben (Németországban, például). 14 pont

Beaumont Hope Marguerite 2015, Bot River

100% chenin blanc. Régi ismerős: egy korábbi évjáratát a delafrikaborai.hu forgalmazta itthon, az nekem egy Szepsy furmint-imitátornak rémlik. Ez nem az. Leesett az állam; sőt, az állunk. Nem az illattal hengerel le igazán: markánsabb, de nem buta a hordózás, gyümölcsnek neutrális csonthéjasokat kapunk – ez még nem annyira izgalmas. Viszont kóstolva nagyon extra. Nem izmozik, nem hömpölyög, de olyan mély és hosszú zamatot produkál, hogy az valami rendkívüli. Egy pillanatra sem bicsaklik meg az íz, csak tart, és tart, és még mindig tart. Micsoda utóíz! Finesz, elegancia és remek egyensúly. Világklasszis cca. 20 euróért. 15-16 pont

DeMorgenzon Maestro 2014, Stellenbosch

Őt sem kell már bemutatni. Ha nem az első, akkor a második számú választásom lenne a DeMorgenzon, ha kereskedőként dél-afrikai pincét szeretnék behozni a hazai piacra. De ne búsuljunk, hogy nem kapni itthon, egy kiváló német webshopból (wein-deko.de) könnyen beszerezhető. Másfél évvel a linkelt poszt palackja után még mindig rendületlenül ragyog ez a bor. Egészen más világ, mint a cheninek – csak a profizmus ugyanaz –, ez itt egy mediterrán, vagy cape white blend. Bujább, játékosabb, színesebb a chenineknél, illatra gazdagabb is. Már-már német rieslinges pikantéria lengi be. Piszkosul finom, ennek aztán van íze. Kellemesen kövér, de száraz érzetű és szerencsére nem olajos (meggyőződésem, hogy a kellemetlen, olajszerű konzisztencia, ami annyi hazai fehért elnehezít, a nagy szárazanyag-tartalom érzékszervi megjelenése, és semmi köze az alkohol sokkalta előnyösebb, krémes érzetéhez). Játékos örömbor XL-es kiadásban. Álmaimban borászaink ezt próbálják magyarítani itthon, hárslevelűből (de nem ám fájóan neutrálisra elkészített hárslevelűből, annak aztán értelme nem sok van) és egyéb helyi fajtákból. 15 pont (22,5 euró odaát, még szállítással is remek vétel).

Chamonix Chardonnay Reserve 2015, Franschhoek

A hordós chardonnay-ért kevésbé lelkesedett a csapat az áttetsző gyümölcsbomba után, de szerintem lett volna miért. Félelmetesen jól integrált a hordó, alig szálazható az egész, és mentes újvilági allűröktől. Fineszes. Feszes, száraz, és ízben sem erőltetett – olyannyira, hogy nem is túl koncentrált. Nem tudok belekötni, kifinomult, ízléses, idővel még gazdagodhat is. Közelebb áll Burgundiához, mint Kaliforniához. 15 pont

Momento Chenin Blanc Verdelho 2015, Western Cape

Kicsit funky, minimális beavatkozással készült bornak tűnik. Valamelyest már extrém is, bár egy brettes, istállószagú Leon Barral fehértől még nagyon messze van. Szájban tud egyfajta magától értetődő, szokatlan ihatósásgot, ami ekkora testtől, ilyen mediterrán gazdagságtól minimum meglepő (még ha ez gyakori erénye is a dél-afrikai fehéreknek). Emelkedett szesz mellett is vibrál. Szokatlan; én speciel már nem keresem az ilyen borokat, de ez remek. 14 pont (20 euró környéke, a starweine.comon (német oldal) például kapni, éppen akciós)

Demorgestate
A DeMorgenzon főhadiszállás. Fotó: https://benfisherphotography.wordpress.com/2011/01/30/de-morgenzon-vineyard-stellenbosch/

Sadie Skurfberg 2015, Swartland

Lopakodó dugósság gyanúja. Egyszerűen halványan teljesített, nem ilyenek szoktak lenni a Sadie-borok, itt valami nem stimmel. Konkrétan ez a példány ráadásul egészen komoly méltatást zsebelt be a helyi erőktől.

Momento Grenahce 2015, Swartland

Ahogy a fenti fehér párján, ezen is érezni a beavakozásmentes filozófiát. A zavar minimális, még így is egy remek bor, de én mondjuk jobban szeretném kevésbé "természetesen". Egyébiránt ilyen jó, bővérű grenache ritkán jön össze az új-, de akár az óvilágban is. Egyben van, nyílt és áradó, kortyban széles és húsos. Tömve van piros bogyósokkal, gazdag és lehengerlő ezzel a mediterrán, de európaias karakterrel. Főként meg a tannin miatt, ami kissé tép is a végén (nyilván egész fürtökkel ejredt); ez nem is tetszett mindenkinek a társaságból. Kész kaland ez a bor, érdemes a felfedezésre. 14 pont

Momento Tinta Barrocca 2015, Bot River

Sötét, kesernyésebb, de csupa gyümölcs illat. Szép, természetes sav. Húsos, harapható, a végén kissé tapadós tannin. Finoman rusztikus, de őszinte, és jó inni. Ez is inkább Európa, mint újvilág. A többség inkább ezt preferálta a grenache ellenében, én egysíkúbbnak találtam. 13 pont

DeMorgenzon Maestro Red 2015, Stellenbosch

A "hagyományos" újvilági vörös következő evolúciós foka. Azaz modern és feltűnően tiszta, viszont nem túlérett és a gyümölcs került a középpontba. A carmenere kivételével az összes bordeaux-i kékszőlőt megtaláljuk benne, legtöbbet CS-ből. Friss, akár egy Loire-völgyi franc, engem már itt megnyert magának. Gazdagon gyümölcsös, méghozzá a ropogós fajtából, meg jó paprikás (I'm lovin' it). Nem igazán hordós, és mintha a hírhedt éget gumi is hiányozna belőle (most belegondolva, eddig a többi vörösben sem volt; nem hiányzik). Kóstolva meglepően elegáns és letisztult, semmi barrik vagy izmozás – az én szerény tapasztalataim szerint a stellenbosch-i kabernék kifejezetten a villányi rokonokat idézik, de nem ez. Csak gyümölcs, az extrakció is szelíd. Jól iható, ízléses, és egyértelműen csúcsbor kategória. 14 pont (25 euró a Wein-Dekón, bőven megéri)

Sadie Family Pofadder 2015, Swartland

100% cinsault. Remek, mint két éve az a 2013-as volt. Egy csipetnyi befigyel a minimálkénes borok vasas-jódos aromájából, de még ezzel együtt is nagyon szép. Hibiszusz és piros bogyósok ezerrel, bármiféle smink nélkül – transzparens, akár egy betontartályos dél-rhone-i. Húsos, harapható a korty, full hibiszkusz az is. Száraz, nem alkoholos, már-már burgundi jellegű. Varázsa van, bár én speciel a kis bugi nélkül még jobban szeretném. 15 pont

Sadie Treinspoor 2015, Swartland

Ez az alacsony kénnel packázás ára (Eben Sadie 60 mg/l környékét célozza meg tudtommal, de boradatlapokat böngészve 7 és 110 mg/l között rendesen szóró értékeket látok (összkén, értelemszerűen)): még egy ilyen precíz borásznál is becsúszik a gebasz. Ez itt brettes – első alkalom, hogy ezzel találkozok Sadie-tételben. Érdekes a kékfrankosszerű felépítés, jók a savak ésatöbbi, csak hát kompromisszumos a bor, nagyon nem a termelőtől megszokott ligában játszik. Kár a poloskaszagért és a minimálkénes jellegért. 100% tinta barocca, egyébként. 9 pont

Sadie Columella 2014, Swartland

Ha létezik ikon a dél-Afrikai vörösök újkori történelmében, nos, ez az. Úgy rémlik a sztori, hogy Eben Sadie eredetileg mindössze két bort tervezett készíteni: egy vörös és egy fehér "mediterrán" házasítást, melyek hite szerint a legalkalmasabbak a napfényes swartlandi klíma borban megjelenítésére. Előbbi a Columella, utóbbi a Palladius névre hallgat. (A fenti, egyébiránt a "Die Ouwingerdreeks", azaz öreg tőkés sorozat relatíve rövid múltra tekint vissza.)

Az összetevők alapján ez kvázi egy GSM: 60% syrah, 22% grenache, 15% mourvedre, kiegészítve egy kis cinsault-val, tinta baroccával és carignannal. Eddig a 2012-eshez volt szerencsém (a kiváló Pardi Norbinak hála), ami mintha csak egy elegáns, vagy inkább zárkózott languedoci vörös lett volna; ez a 2014-es viszont nagyon is nyílt és intenzív. A Die Ouwingerdreeks kolleckció egyes darabjaival ellentétben itt nyoma nincs beavatkozásmentességnek – szerencsére. Mintha a mourvedrét lehetne kiérezni belőle, finoman vadhúsos, fűszeres az illat. Míg orrban mediterrán, szerkezetre nem már nem annyira: komolyabb a struktúra, és elképesztően jók a savak. Felettébb csiszolt, ugyanakkor – fura módon – megdolgozatlannak hat; erőteljes, nagyléptékű, mégis kulturált és kontrollált. Ez itt egy nagy bor. 16 pont. (110 euró, számos német webshopban elérhető.)

1 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.

jackrose

"de nem ám fájóan neutrálisra elkészített hárslevelűből, annak aztán értelme nem sok van"
Nekünk nagyon-nagyon sok mindenben egyezik az ízlésünk kolléga, épp ezen keseregtem mostanság, hogy olyan szinten kiírtották a virágokat és mézet a hárslevelűből egyes borászok, hogy az utolsó hazai mentsváram is hanyatlóban, katasztrófa...