Menü
Rövid URL

Magyar borral villantani

Nem akarok ezzel senkit hergelni, csak száraz tényként közlöm, hogy kábé 3-4 éve kezdtek elfogyni, és mára teljesen elfogytak a magyar borok azokról a borcentrikus baráti összejövetelekről, ahová engem is meghívnak. Mielőtt valaki idegenszívűséget és nyugatmajmolást kiáltana, le kell szögeznem, hogy ezt a szakaszt egy sokkal hosszabb másik előzte meg, amikor szinte kizárólag magyar bort ittunk. Mi voltunk az a művelődő középosztály, amelyik történelmileg és organikusan magyar borokon és a Borbaráton nőtt fel, aztán a gyakorlat és az elmélet malomkövei között örlődött, ledarálódott, és mára kiköpődött. Mi tényleg nagyon sok pénzt költöttünk el magyar borra – horizontálisan, vertikálisan egyaránt -, jóval többet, mint amennyit újabban külföldire. Nem örülök annak, hogy ide jutottunk, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy látom a hajtűkanyart az út végén, vagy akár elhinném, hogy létezik. Az elfordulás alapvető oka szerintem az, hogy nyilvánvalóan könnyebb és gyorsabb tanulási folyamat a világ világszínvonalú borait fölfedezni, beszerezni és megismerni, mint világszínvonalú borokat készíteni.

A fogyasztás mennyisége szempontjából elhanyagolható tokaji édeseket leszámítva, bármely színben és árkategóriában baljósan hangzik az a felállás, hogy Magyarország vs Világválogatott (Franciaországot leszámítva nyilván bármely más országgal behelyettesítve is baljósan hangzana). De míg az olcsóbb borok esetében újra meg újra nekifutok és nekifutunk a falnak, és nem mindig halunk bele, a drágább boroknál már nem is kísérletezünk. Pedig jó lenne drága és jó magyar borokról is tudni. Vannak és mindig is lesznek olyan ismerősök, olyan alkalmak, ahol a drága magyar bornak jobban örülnek, mint a soha-nem-hallott, kimondhatatlan nevű drága külföldinek. Ráadásul, a félműveltségünk is féloldalas, ha nem ismerjük a neves magyar borászatok csúcsborait.

Idén nyáron jó sorsom úgy hozta, hogy végre-valahára találkoztam két olyan magyar vörösborral, amivel nem tudtam betelni. Két olyan borral, amit büszkén kínálhat a házigazda a vendégeinek, vagy büszkén adhat át a vendég a házigazdának erős nemzetközi ellenszélben is. Mindkét bort keresztbe-kasul kóstoltam, egyiket sem a lét elviselhetetlen könnyűsége, a pillanat varázsa vagy a lemenő nap fénye szépítette meg. Kóstoltam őket közvetlen riválisaik társaságában, egymagukban, barátokkal, egyedül, és szemernyi kétségem sem maradt a nagyságuk felől.

Gere weninger cf
Nemzetközi klasszis (fotó: wine-searcher.com)

Gere & Weninger Cabernet Franc Selection 2009

A megtestesült elegancia. Azon belül is a vérbő, eleven fajta. Az általam legszebbnek tartott korban van: amikor a gyümölcs még nem fakult ki, a hordó már halkulóban, a tannin megszelídült, és beléptek az őszies tercier jegyek.

Nagysága nem nyomasztó, a ruganyos szerkezet könnyedén hordoz ekkora súlyt. Szépen felépített korty: a tannin tartást ad, a sav életet visz bele, a gyümölcs és a hordó kiszínezi. Gyönyörű, telt és mély illat feketeribizlivel, meggyel, babérlevéllel, szójaszósszal, borssal és dohánnyal. Végtelen lecsengés. Emlékezetes, nagy bor.

16 pont - 7350 Ft

Heimann barbar
Gyümölcsözön (fotó: heimann.hu)

Heimann Barbár 2011

Mint egy van Gogh-festmény. Amíg nem találkozunk szemtől-szembe, nem hisszük el, hogy létezhet magas művészet ilyen ragyogó színekkel.

Egy szupertoszkán gyümölcskosár helyi csavarral (tannat + kékfrankos). Pályatársaival összehasonlítva válik feltűnővé, hogy mennyire közvetlen, hogy a zamatok, az érett savak, a tannin mennyire fedetlenül, szabadon érvényesülnek. A korty sokszínű, árnyalatokban gazdag, szaftos és eleven. Hagyja, hogy elmerüljünk benne, és rendre újabb rétegeket mutat meg. Fiatalabb, intenzívebb, mint a Gere CF. Az egyetlen dolog, amiért szó érheti, a magas alkohol és a velejáró édesebb tónus. Szeretném azt hinni, hogy a kékfrankos savainak is köszönhető, hogy súlyát és az alkoholt ilyen könnyedén viseli. (A 2009-es Barbár élete formáját futja most, ez mindenképpen jó jel a ’11-es fejlődését illetően.)

16 pont - 7950 Ft

12 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.

emoss

Mint (magyar)bor kedvelo kifejezetten szimpatikus a stilus ahogyan az irast inditottad, tetszett, grat!

alfoldimerlot

@emoss: köszönöm.
@muskotaly_kuve: a 09-esre is érdemes vadászni. És persze a könnyen beszerezhető Gere-Weninger CF is nagy élmény.

lazaridi

A cikkhez gratulálok. Általában hasonló véleményem van a magyar vs. külföldi borokról, mint amit a cikk bevezetőjében megfogalmazol. Sőt én is úgy érzem, hoyg bizony elég sokat költöttem magyar borokra. A fehérekből nem kellett kiábrándulnom, de a vörösekből igen. A cikked emiatt nagyon fontos, de hadd jegyezzem meg, hoyg ebben az árkategóriában az ember kedve csak akkor jön meg (vissza) a vásárlásra, ha többé-kevésbé biztos lehet benne, hoyg ezek a borok ezt a szintet évről évre hozzák...
Az olcsóbb kategóriákban pont mostanság szereztem jó tapasztalatokat. Mivel Egerben szerzevtünk egy nagyobbacsak konferenciát, ezért egyrészt rendeztünk egy kóstolót mindenkinek, ahol Orsolya és Bukolyi Családi birtok borok voltak. Nagyon jól szerepeltek! Aztán már egy kisebb csapattal (mindössze 180-an) Bolyki janinál voltunk borvacsorán és nagyon jó volt a hangulat, szépek a borok, úgyhogy kezd visszatérni a kedvem, hogy a 2-3 eFt kategóriában magyar borokat vegyek.

rszabi

Nekem is nagyon tetszett ez az írás. De szerintem nem azzal van a gond, hogy nincs olyan magyar bor amivel "villantani" lehetne egy nemzetközi sorban, hanem az, hogy annyira nagy a szórás minőség tekintetében, még a legdrágább kategóriába is, hogy mire eljutok oda, hogy 2-4-8 ilyen bort megtaláljak, addigra az adott borok árának többszörösét kell elköltenem. Szerintem lenne akár 12 ilyen szintű hazai vörösbor ami kapható jelenleg, csak van mellette több tucat olyan, ami drága ugyan, de nem (elég) jó.

pinotnoir

szép estét!
azért nem ártana megemlíteni a malatinszky borokat is.hogy iványi zsófiról már ne is beszéljünk...

heimzoli

Köszönjük a méltatást, az egyik szemünk nevet, a másik kevésbbé. Ez sokat mond: "Az elfordulás alapvető oka szerintem az, hogy könnyebb és gyorsabb tanulási folyamat a világ világszínvonalú borait fölfedezni, beszerezni és megismerni, mint világszínvonalú borokat készíteni."

A világszínvonalúságnak szerintem egy nagyon fontos eleme, hogy egy adott borász és régió mit emel ki a szortimentjéből. Ez már nem terroir faktor, vagy max annak az emberi tényező része, de mégis nem csak marketing, hanem szigorúan szőlészeti és borászati szempontból is fontos.

A magyar borkultúra az elmúlt húsz évben durva expanzión esett át, a súlypontok pedig még nem álltak be. Piedmont, Toscana, Friuli vagy Wachau (pl.) régebben kezdte, mára sokkal egyöntetűbb a kép a szakmabeliek fejében is, hogy mire helyezzék a hangsúlyt. Burgenland is előttünk jár időben, meg pláne szakmai nyitottságban, világlátásban.

Én örülök annak, hogy sokkal többet kóstolunk és inspirálódunk, mint régen; mind termelők, mind fogyasztók, mert ez hosszú távon csak használ. Egyben örülök annak is, hogy a magyar piac (minden félelem ellenére) nem reked meg a 2006-os szinten, hanem azóta is sok az új borászat és a nagy élményt adó magyar bor. Még ha ezek adott esetben nem is a "legprémiumabb" megítélésű borászoktól jönnek, jó példák továbbra is számosan vannak. Az, hogy a szakma is kiemelje magából az előremutató stílusú borászokat és borokat, meg majd csak alakul.

Lassú víz partot mos.

alfoldimerlot

@koccintos: megtisztelő, hogy adtál a szavamra. Sajnálom, hogy csalódást okoztam. Mondanám, hogy más körülmények között talán más képet kaptál volna, de ez nyilván nem vigasz: én is ritkán megyek vissza második pofonért. Remélem, hogy azért találtál olyan borokat is, amik igazán a kedvedre voltak.

dagadtos

Azért az is bőven megér egy gondolatot, hogy vajon mi más lehetne egy olyan kóstolás kimenetele, amit valaki ilyen előzményekkel tesz meg... Jelen esetben jól látható, hogy az ítélet már a kóstolás előtt megvolt, az már csak önigazolásnak kellett.

pinotnoir

egyetértek bzolival.miért kell sztárolni azokat a pincéket,amelyek tényleg csinálják a borokat?

pinotnoir

kedves koccintos,
igen,el kellene felejteni végre a "nagy neveket",ezt a kamu gere kopárt,vagy a többi villányi rettenetest,
és megnézni,vajon milyen magyar boroktól nem kapunk fejfájást.