Menü
Rövid URL

Kivételes - Káli Kövek Szentbékkála Chardonnay 2016

Img 20170811 172424

Egy tamagocsinak hosszabb az esze, mint az enyém, így legjobb szándékom ellenére is hazudhatok, amikor azt mondom, hogy 2015-ből nem ittam még rossz fehérbort. A sok jó, úgy látszik, elaltatta az éberségemet, mert teljesen felkészületlenül ért, hogy a szememben középnagyra nőtt Káli Kövek nagy dérrel beharangozott 2016-os faluborainak egyike, a Zánka Rajnai Rizling egyszerűen savanyú. Napokon át küzdöttem vele, de az éretlenségen az érés, vagy legalábbis a makrooxidáció sem segített. Aztán néhány héttel később belefutottam egy Heimann Viognier-ba, amit szeretni szoktam, a 2016-os azonban az istennek sem akart elfogyni. Szóval, lehet, hogy vissza fogjuk még sírni 2015-öt.

A hirtelen jött chardonnay-szomjamnak ez volt a második oltója. Az Etyeki Kúria 2015-öse érdekesebb történetté kerekedett, de nem kizárt, hogy ebben is elrejtettek egy svédcsavart. A második kortytól ugyanis az a gyanúm támadt, hogy ez nem vegytiszta chardonnay, konkrétabban: a hibahatáron túli mértékben rajnai rizlinget is tartalmaz. Ezt a gyanút később sem tudtam elhessegetni, sőt, minden újabb próbával csak erősödött.

Ha mégis színtiszta chardonnay, akkor formabontó. Aromatikában és szerkezetben egyaránt rácáfol az előzetes elvárásokra. Egyébként azonban remek bor, majdnem képes feledtetni a Zánka Rajnai Rizling rossz emlékét.

Az illat fenomenális - friss és hűvös, őszibarackkal, körtével, mentával és fehérvirágokkal. A hordó jó minőségű és nem tolakodó. Kóstolva a legerősebb benyomás a lédús gyümölcsösség. Kerek és eleven. Chardonnay-nek túlságosan savvezérelt, rajnai rizlingnek nagyon is kulturált. Jó inni, a kánikulában remekül oltja a szomjat és ételkísérőnek is beválik.

Az összélmény 12-13 pont körül lehet, de aki a chardonnay műfaji elvárásaival közelít hozzá, annak (kiheverhető) csalódást fog okozni. 3500 Ft

5 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.

emoss

Kb. 1 hónapja helyben lekóstoltuk vegyesen de főleg az új dűlős borokat, nem sok élvezeti faktort fedeztünk fel. Káli Kövek = savtenger, citrompótló.

VisMajor

Valaki esetleg nem kóstolta a 2016-os rezeda olaszrizlingjüket? Az is "túlságosan savvezérelt?"