Menü
Rövid URL

Káposztás praliné - Bock Cuvée 2013

Bock cuv%c3%a9e
Sokat dolgoztak rajta (nem a címkén)

Nem szép dolog visszakézből egy kalap alá söpörni egy évjárat valamennyi borát, de különösebb lelkiismeret-furdalás nélkül ki merem jelenteni, hogy 2013 Dél-Pannóniában gyenge közepes év. Ezen az sem változtat, hogy az egyik fölfelé kilógó kivétel éppen Bock bor, a Syrah. A 2013-as Cuvée-nél azonban érezhették, hogy a szüretelt szőlő minősége szuboptimális, és a modern borászat teljes arzenálját bevetették, hogy ne kelljen egy évjáratot kihagyni. Az összhatás olyan, mint amikor a bukott modell búcsúszériáját kitömik extrákkal remélve, hogy így szemet hunyunk az elbaltázott dizájn és a konstrukciós hibák fölött. A Bock Cuvée is szép lett, mint egy Ford Scorpio.

A 2011-es előítéletoszlató remekmű volt, a 2013-es visszarántott a földre. Mintha a Bock Cuvée-nek lenne egy excel-táblás receptje, és a borász addig nem nyugodhatott, amíg az analitika minden számát föl nem tornázta a kívánt értékre. Nagy, testes, koncentrált, édes, hordós. A számok mögött azonban elég nagy a káosz. Az illat és az ízek köszönőviszonyban sincsenek a nagy előddel – cékla, krumplicukor, bocskorszíj, törökméz és a mindent átható édes alkohol. A tannin és a savak mennyiségével, minőségével nincs különösebb probléma, de nehéz elképzelni, hogy az alkotóelemek hogyan és mikor fognak egymásra találni. Most olyan, mint egy nagy műgonddal elkészített káposztás praliné. Talán lesznek, akiket a csokoládé minősége megbocsátóvá tesz, de klasszikus recept ebből biztosan nem lesz.

13 pont, 7950 Ft

2 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.

lugas

Esetleg valakinek van tapasztalata, hogy a 2012-es "cuvée" inkább hasonlít a korábbi, vagy az azt követő évjáratra?