Menü
Rövid URL

Időutazás a hullámvasúton - kéknyelűek három évtizedből

Sorv%c3%a9ge

A hazai borok jelentős hányada túl fiatalon kerül forgalomba, és ez hatványozottan áll a kéknyelűre, amely csak 3-5 év elteltével kezdi a szárnyait bontogatni. Így aztán a legodaadóbb rajongók kivételével senki nem ismerheti meg az igazi arcát. Értem én, hogy a pincék többsége nincsen berendezkedve arra, hogy visszatartsa, érlelje, és a megfelelő pillanatban dobja piacra a borait, de ez mégiscsak az ő feladatuk lenne. Az érem másik oldala, hogy az átlagfogyasztó egy 3-5 éves fehérbort aligha emelne le a polcról. Most mindenki a frisset keresi, így a minimális mennyiségben készülő kéknyelűt pillanatok alatt felszippantja a piac.

Nehéz eset

Nőivarú fajta, így egy porzóra van szüksége. Általában az ültetvények minden harmadik sora budai zöld, de napjainkban porzóként terjed a rózsakő is, mely a kéknyelű és a budai zöld keresztezéséből született és kedvezőbb porzási eredményeket ad. A fajta termesztése nehézkes, mivel egy virágzáskori kedvezőtlen időjárás esetén, legyen az idő túl meleg vagy esős, rosszul kötődik, így alacsony terméshozam várható. Egyébként bőtermő fajta, így a metszéskor a termelőnek nehéz döntéseket kell meghoznia. Tiszta kéknyelű ültetvények is léteznek olyan területeken, ahol a környező szőlők porozzák be a kéknyelű virágokat a szél segítségével. Ilyen ültetvényekben persze alacsonyabb hozamokra kell számítani. A kötődésen kívül nagyobb problémát jelent a forró és száraz időjárás, ugyanis ilyen esetekben a kéknyelű vegetatív üzemmódba kapcsol. Ha stressz éri, a túlélésre törekszik és nem a gyümölcsbe vezeti energiáit. Egy augusztus végi, szeptember eleji hőhullám esetén, a termés minősége rendkívül rossz lesz, az ilyen éveket alacsony cukorfok és alacsony savak jellemzik, mely vékony és üres borokat eredményez. Az olvasóban felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért nem telepítik hűvösebb és jó víztartó fekvésű területekre? Erre is van magyarázat, később érik, mint a rajnai rizling, nagyjából a cabernet sauvignonnal egyidőben, így a hűvösebb fekvésekben előfordulhat, hogy soha nem érik be. Talán a legjobb a fajtáknak a magasabban fekvő és erdő közeli területek, lehetőleg nem déli és nyugati tájolásban. Pozitív tulajdonsága, hogy ellenáll a botritisznek, savai vibrálók, így hosszan érlelhető bort ad. Bakó Ambrusnál a legmagasabb mustfokok így alakultak az elmúlt években (magasabbtól csökkenő irányban): 2014, 2005, 2006, 2010, 2009, 2008.

Február közepén a Pláne Badacsony Borteraszban gyűlt össze egy maroknyi helyi termelő, hogy a kéknyelű nyomába eredjen, hosszas szelektálás után az alábbi 25 bor került terítékre. A borokat vakon kóstoltuk, évjáratok szerinti etapokban.

2015

Az elmúlt 10 év 2-3 legmelegebb évjárata közé tartozik, de a szőlő nem volt akkora hőstressznek kitéve mint 2011-ben, vagy az ultrastresszes 2012-ben. Ilyenkor alacsonyabb mustfokkal érik be a szőlő, de szerencsére savait sem dobja el. Ebben az évben a fajta a mélyebb, hidegebb fekvésű területeken hozhatott kedvező termést.

Első borunk illata tiszta, de picit fedett, neutrális, alaposan kutatni kell, hogy a csonthéjas gyümölcsöket, krétás, köves jegyeket megleljük. Közepes testű, feszes savakkal megtámogatott, fehérhúsú gyümölcsöket kínáló korty, mely pici cserességgel, a lecsengésbe enyhén melengető alkohollal és kesernyével búcsúzik. Jelenleg túl fiatal és kialakulatlan. 9 pont Madaras Pince Badacsonyi Kéknyelű 2015. Második borunk még ennél is visszafogottabb, gyurmás, elegáns fahasználattal, melegebb karakterrel és kevésebb fajtajelleggel. Szájban vékonyabb, szikárabb, magasabb savérzettel, fehérhúsú barackkal és sós lecsengéssel. Szintén túl puritán, de a lecsengése mindenképpen szebb az első bornál. 11 pont, Sabar Kőmagas Kéknyelű 2015. Alföldimerlot sokkal jobban szerette a minap. Illatban a harmadik bor sem váltja meg a világot, de odafigyelve a részletekre egyre jobban feltárja rétegeit, virágok, gyógynövények, fehérhúsú barack és citrusok bontják ki szárnyaik. Feszes, de gazdagabb szerkezetű korty, vibráló savérzettel, melyek élét nüansznyi maradékcukor kerekíti, sós, citrusos, barackos gyümölcsök finom játékával. Nálam az etapot magasan a harmadik bor nyerte 13 pontjával, Dobosi Kéknyelű 2015. (A pincéről eddig kevesebbet lehetett hallani, most néhány tételük bekerült a Terroir Club kínálatába. Szentantalfán, organikus keretek közt művelik szőlőiket. 25 hektár, vendéglátás, szállás családi vállalkozás keretében.) A negyedik bor az elfogadhatóság határán billegett, technokolos illatát az öreg hordó enyhe dohossága lengte körül, pedig az alapanyag maga nem lenne rossz, feszes szerkezetű, egyszerre citrusos és sós, de jelenleg különösebb mélységek nélkül. 7 pont, Borbély Kőmagas Kéknyelű 2015. A sor záró tagja teljesen eltérő karakterű volt, sokkal áradóbb illatokkal operált, virágos, telten gyümölcsös, krétás jegyeket mutatott, de ízben sokkal lomhább, laposabb savak, lágyabb szerkezet jellemezte, pici édességérzettel és cserességgel a lecsengésben. 10 pont, Szentesi Pince Nadapi Kéknyelű 2015. A pincénél sokkal jobban tetszett.

2015

2014

A sokak által leminősített évjárat, rengeteg csapadékkal, hűvös időjárással, mely elméletben kedvezhet a fajtának, és valóban sokkal áradóbb illatokkal operálnak a második etap borai.

Már az első bor telt, enyhén botrtiszes, petrolos illata direktben belemászik az ember arcába. Az érezhető maradékcukor ellenére sincs harmoniában a savakkal, ettől kissé diszharmonikus, de vannak szerethető értékei, lecsengése kimondottan tetszett. 10 pont, Istvándy Pincészet Kéknyelű 2014. Második borunk mélyebb színben pompázik, a botritiszes, petrolos jegyeket enyhe száraz szamorodnis hangulat lengi körül, így illata alapján sokkal idősebbnek hat valós koránál. Savai szertelenek, túlzottan külön úton járnak, pici cseresség mellett a korty vége kesernyésbe fordul. 9 pont, Szászi Endre Kéknyelű 2014. Harmadik borunk is a teltebb, botritiszes karaktert hozza illatában, de itt a savak sokkal kifinomultabban dolgoznak, gazdagon gyümölcsös, vastag anyag, de ez is érettebbnek tűnik koránál, pici cserességgel. 12 pont, Bakó Ambrus Kéknyelű 2014 10 g/l sav, 7 g/l maradékcukor, a korszakos SAP tételek áradó gazdagságát juttatja eszembe. Sajnos a hazai forgalmazó nem találta elég izgalmasnak, így minden palack külföldön talált gazdára. Az etap végére egy teljesen más karakterrel megáldott bor, teljesen tiszta, botritiszmentes, az előző borok teltsége után légiesen könnyed, citrusos, a savak sem járnak külön úton, valóságos mestermű az évjáratból. 12 pont, Csendes Dűlő Kéknyelű 2014.

2014

2013

Az évtized eddigi legjobb évjárata, ideális érési viszonyokkal.

Első borunk áradó, barackos, trópusi gyümölcsös illatán, és gazdag rétegzett ízén is érződik, hogy szintet léptünk, ugyan savai közel sem olyan feszek, mint a 14-es évjárat borainak, de sokkal simább, csiszoltabb állagúak, rétegzett szerkezetet biztosítva a bornak. A sor eddigi legszebb tétele, 13 pont, A két jóbarát meg az Anti Kéknyelű 2013. Az alapanyag a Lengyel Kápolna feletti részen fekvő elhanyagolt, de újra feltámasztott parányi ültetvényről származik, bogyózást és mustülepítést követően műanyag tartályban spontán erjedt és érett, mindössze 200 palack. Második borunk talán szerencsétlen helyre került a sorban, kezdeti reduktív fülledtségét ugyan levetkőzte, de virágos, hivalkodóan gyümölcsös karaktere, maradékcukrosnak ható lágyabb, krémes szerkezete elüt a balatoni vonaltól. Mint bor izgalmas, mint kéknyelű eltérő karakterű. 11 pont, Szentesi Pince Kéknyelű 2013. Harmadik borunk fatengerben úszik, túlzóan vaníliás, mely az ízképre is rányomja bélyegét, savai citrusosak, maga a bor kissé jellegtelen, szívtelen. 8 pont, Szarka Gyula Kéknyelű 2013. Negyedik borunk kezdetben fülledt, csatornás jelleggel nyit, majd ezt levetkőzve pacsulis irányba fordul, a hordóhasználat elegánsabb az előző tételnél. A savak citrompótlósak, teljesen külön úton járnak, fajélesztős művi hatású, összességében nem túl pozitív. 9 pont, Villa Tolnay Kéknyelű 2013.

2013

Innen is vakon mentünk tovább, de évjáratonként már csak 1-2 bor következett.

2012

Már palackérettséget is mutató illat, trópusi gyümölcsökkel és minimálisan érezhető, lekerekedett hordós vaníliával. Krémes test, és bár én savból többet is el tudnék viselni, lágynak nem nevezném, a trópusi gyümölcsök mellé a lecsengésben felerősödik a hordó. Kevésbé kéknyelűs, de meglepően jó a forró évjárat ismeretében. 11 pont, Nyári Pince Kéknyelű 2012. (2003-as telepítés a Szent György-hegy nyugati oldalából, a Mogyorós dűlőből, október közepi szüret, bogyózás, fahordós spontán erjesztés és érlelés finomseprőn.)

2011

Két bor következett az évjáratból, az első bor zárt, fülledt illattal nyitott, melyen idővel is csak a hordó fűszerei és vaníliája tudta átverekedni magát. Ízében is érezhetően fás, rusztikusabb karakterű volt, jó arányokkal, de mintha most hullámvölgyben lenne. 9 pont, Válibor Kéknyelű 2011. A második bor illata friss, citrusos, érettséget nem mutat, savai szépek, de viszonylag aromaszegény, lecsengése kesernyés, melengető alkohollal. 9 pont, Csendes Dűlő Kéknyelű 2011. Lehet, hogy a forró évjárat borai kevésbé szépen érnek?

2010

Ismét egy páros az évjáratból, mely első tagja nem túl behízelgő, csatornás, érettebb sajtos, illattal próbál fogyasztásra csábítani. Ízben tomboló citrompótlós savak, mely lehet, hogy éréssel fogyaszthatóbbá válik, de jelenleg nem sok örömöt tartogat. 8 pont, Németh Pince Kéknyelű 2010. A következő bor illata sem teljesen tiszta, enyhén sajtos jellegű, mellette botritiszes, érett petrolos, trópusi gyümölcsös jegyekkel kiegészülve. Mély és áradó, csakúgy, mint az öblös korty, kerek, összeérett szerkezet, minimális cukor kerekítette savakkal. Ha eltekintünk az illatbeli pici bizonytalanságtól, az élmény simán megér 12 pontot, Málik Pince Kéknyelű 2010. Bakművelésű fiatalabb szőlő a Badacsony déli oldaláról, mely egy 200 és egy 300 literes hordóban spontán erjedt és érett 11 hónapot.

2011 12

2008

Hűvös évjárat, de szeptember elején beköszöntött a vénasszonyok nyara, Szegeden a melegrekord is megdőlt. A fiatal ültetvényeknek betett a meleg, a mustfok emelkedése megállt, de a hűvösebb területeket elkerülte a hősokk, a Badacsonyi kutatóban 8-as sav mellett 21-es mustfokkal szüreteltek.

Két bort kóstoltunk az évjáratból, az elsőben a majdnem tíz év ellenére még hordós jegyek is tetten érhetőek voltak, melyek szépen illeszkedtek a trópusi gyümölcsös illatkavalkádba, kezdődő tercier jegyekbe. A savak intenzívek, de már nem karcosak, gömbölyű érzetet adnak a kortynak, trópusi gyümölcsök és sós lecsengés. Eddig a sor legszebb tagja. 14 pont, Nyári Pince Kéknyelű 2008. A második bor kezdetben nagyon fülledt, csatornás, sajtos illatokkal operált, így egy borversenyen valószínűleg elvérezne. Idő itt se volt sok, de érezhetően levetkőzte kezdeti mufurcságát, a szárazpróba kimondottan szép citrusos, virágos jegyeket mutatott. Ízre fiatalos, citrusos savak, trópusi gyümölcsök, de közel sem vibrált annyira, mint az előző tétel. Összességében 11 pont, Laposa Kéknyelű 2008

2008

2006

1997 óta a legjobb évjárat a borvidéken, a csapadék és a napsütés mennyisége és időzítése ideális volt, a szőlőt november végéig kint lehetett hagyni.

Itt már a borok színén látszik a kor, de az első bor illatban fiatalos, virágokkal, barackkal és trópusi gyümölcsökkel csábít. Ízben telt és áradó, mintha kis botritisz is megcsípte volna, érezhető maradékcukorral, melyet kerek, de intenzív savak foglalnak keretbe. Tetszetős darab, a leleplezés után nem várt meglepetés, 13 pont, Varga Aranymetszés Kéknyelű 2006. Második borunk kezdetben halványabb, de szépen nyílik, idővel virágos, őszibarackos jegyeket mutat. Lehengerlő frissességét szájban is megtartotta, élő, sőt vibráló savakkal, friss gyümölcsökkel, elegáns lecsengéssel. Magabiztos 14 pont, Szeremley Kéknyelű 2006

2003 - 1995 - 1990

A végére három öregebb tétel maradt, az első bor a kezdeti fülledtség után mézes, botritiszes jegyeket, mutat, de ízben kissé oxidált, petrolos, száraz szamorodnis jellegű, mintha már lejtmenetben lenne, de kérdés, hogy a dugó mennyire játszott közre a mélyrepülésben. 8 pont, Kovács Zoltán Kéknyelű 2003. Második borunk színre és illatra sem tűnik olyan korosnak, minimálisan diós, karamelles jegyek keverednek a citrusos gyümölcsökkel. A savszerkezet nagyon komoly, virgoncabb és élettelibb, mint az előző tétel, sokkal elegánsabbak érett diós jegyei. A száraz szamorodni itt is bevillan, de az elegánsabb fajtából. 12 pont, Németh Pince Kéknyelű 1995. Álmomban sem gondoltam volna, hogy több mint 20 éves.

Legvégül egy muzeális tétel került elő, melyet már nem vakon kóstolunk, csak amolyan érdekességként, mivel utolsó 15 évét bizonyíthatóan egy szekrény tetején töltötte. Nemesgulácsi TSZ Kéknyelű 1990. A 90-es évek elején mindössze 2 hektár volt a fajtából a borvidéken, 0,25 hektár a badacsonyi hegyen, a maradék Gulácson a TSZ művelésében. Hányatott sorsa ellenére életben van, idővel citrusok és fehér virágok is keverdnek a petrolos aromák közé, savai citrusosak, de minimális oxidáció ezt a bort is körbelengi. Ennek ellenére élő és élvezhető, 10 pont.

1990

Az est tanulságai:
- ha megfelelő körülmények közt tudjuk tárolni palackjaink, a fajta bátran érlelhető
- a kéknyelűre különösen igaz, hogy minősége nagyban függ az évjárattól
- a magas savak miatt kimondottan jól áll neki a maradékcukor, de akár a botritisz is
- ha egy idősebb évjárat bora bontáskor fülledt, nyugodtan dekantáljuk, várhatóan fel fog állni a padlóról
- a termesztési nehézségek ellenére látok potenciált a fajtában.

Akit érdekel a fajta, áprilisban a Badacsony New Yorkban rendezvényen találkozhat a borvidék krémjével. A szervezők két mesterkurzussal is készülnek, melyek közül az egyiken muzeális tételek felbukkanása is várható.

3 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.

jackrose

Egyébként a szekrény tetején tartott TSZ kéknyelűhöz annyit hozzáfűznék, hogy nekem is volt egy olyan Dobosi kéknyelűm, ahol a szilikondugóhoz érve bontáskor az beesett cirka zéró ellenállással az üvegbe... ...valszeg csak a kifelé folyó bor tapadóssága tartotta az üvegben ennek ellenére az égvilágon semmi baja nem volt, ezek szerint ez egy elpusztíthatatlan fajta.