Menü
Rövid URL

Hiperes riojahabzsolás és Hollóvár-bánat

Rioja aggasty%c3%a1nok
Egy jó rioja állítólag 30-40 évig simán partiképes (fotó: arcesubastas.com)

Tízből kilenc palackot túl fiatalon kóstolok. Sokszor megfogadtam már, hogy egyik vagy másik borból félreteszek, mert nagy bort sejtek benne. Hogy mi alapján sejtem benne, azt nem volna könnyű szabatosan megfogalmazni. Az egyik alap ingatag indukció: ismerem a bor korábbi évjáratait, és azoknak jót tett az idő múlása. A másik alap pőre intuíció: úgy érzem, minden ott van benne, aminek lennie kell, de még dúl a belharc, és idővel az egymást keresztező erővonalak remélhetőleg párhuzamos pályákra állnak. A sok fogadkozás sovány eredménye: per pillanat 6-7 olyan palackom lehet, amit több mint 2 éve vásároltam. A legidősebb sem régebbi 2006-nál. De nem panaszkodni akartam.

Alapvetően azért nincsenek idősebb palackjaim, mert mohó vagyok és, borgyűjtőnek legalábbis, szegény. Az úgy van, hogy múlnak a hónapok, négyszer, ötször megfordul a fejemben, hogy milyen jó volna fölbontani, de még nem szabad. Aztán hatodszorra fölbontom. És megállapítom, hogy még korai volt fölbontani. Nem, csak vicceltem. Élvezem minden cseppjét, háromszor megforgatom a számban, atomjaira rágom szét, és csodálkozom, hogy milyen szép az élet. Hiszen régóta vártam erre a pillanatra, a tiltott gyümölcs eleve édesebb, és nyilván azért vettem belőle eredetileg, mert valahol, valamikor elvarázsolt, vagyis ez egy szívemnek kedves bor történettel, emlékekkel. Aztán amikor az utolsó decihez közelítünk, akkor esetleg eszembe jut, hogy „és ez idővel még szebb lesz”, vagy „milyen fiatal, pedig már X éves”. De bűntudat, az nincs bennem. Nem vagyok egy carpe diem-alkat, de azt megtanultam, hogy annál a pillanatnál, amikor nagyon szeretnénk, nincs jobb pillanat.

Tak%c3%a1cs holl%c3%b3v%c3%a1r lajos
Takács 'Hollóvár' Lajos (fotó: vinisfera.pl)

Persze jó volna, ha nem kettesével venném az értékesebb borokat, hanem mondjuk négyesével. Még inkább hatosával, ahogy a profik teszik. És évente mondjuk 30-40 borral. Úgy azért könnyebb messzire jutni. De a nagypályának is megvan a maga veszélye. Az, hogy a jelenlegi bor és a jelenlegi én hogyan jövünk ki négy-öt évvel azután, hogy az akkori bor és az akkori én összejöttünk, többesélyes játszma. És ezzel eljutottunk az idei nyár egyik kiemelt kóstolójához. Hajdani „duplaborhűtős” barátom (ma már „temperált pincés”) közös Hollóvár-szerelmünk idején alaposan bevásárolt Takács Lajos aktuális és régebbi évjárataiból. Amikor fölvetette, hogy kóstoljunk Hollóvár Hárslevelűeket, örültem. De nem ujjongtam. Féltem, hogy lesz okom Oscar Wilde-ot idézni: „Elnézést, hogy nem ismertem meg, de nagyon megváltoztam.” Takács Lajos is megváltozott. Demeter Zoltán kísérlete kihátrálni a fából ugyan nagyobb visszhangot váltott ki, de 2010-ben már Takács Lajos is arról beszélt, hogy áttér az acéltartályokra, elege lett a hordókból.

És akkor jöjjenek a hárslevelűek. Dióhéjban: epic fail. 4 évjáratot kóstoltunk: 2006, 2007 (szűretlen), 2008 és 2009. Hegymenet végig. Persze lehetne érveket keresni ahhoz, hogy miért volt ez egy heroikus alpesi kaland, ahol a természet szépségének eksztatikus befogadása és az önépítés spirituális élménye egy magasabb létszintre juttatott, de hadd legyek most alföldi és földhözragadt. Ezek a borok nagyok, és főleg az első két évjárat nagyjából úgy nagy, ahogyan a sokat kárhoztatott dél-pannon vörösek: magas extrakt, magas alkohol, extrém koncentráció, sok fa és masszív ihatatlanság. A 2006-os olyan volt, mint egy száraz szamorodni. A 2007-es „szűretlen” olyan, mint egy száraz aszú. A 2008-as mint egy gnú csődör. A 2009-es már borszerű volt, de még mindig éppen csak átlépte a „nemcsak csodállak, meg is iszlak” küszöböt.

Próbáltam Dr. Bubó stílusában megfogalmazni a tanulságot, eddig jutottam: Ahogy múlnak az évek, a bor egyre szebb lesz, csak vigyázz, nehogy mire kinyitnád, már mást szeress!

Rioja gran reserva
Ez nem Baron de Ley (fotó: ovine.cz)

Az érlelés, mohóság és pénzszűke háromszögből úgy volna a legkönnyebb kitörni, ha az érlelést nem a fogyasztóra bíznák, hanem a borászok magukra vállalnák. Utopisztikusnak hangzik, pedig létező modell. Montalcinóban, Riojában.

Van egy-két dolog, amiért hálás lehetnék a Tescónak, de miért lennék, ha fizettem érte; szabad felek önkéntes egyezsége nyomán létrejött értékcsere. Azért sejtem, hogy oldalamon a nagyobb ujjongás. Tudtuk egy ideje, hogy a Tesco Finest sorozat egyik ékköve a Rioja Gran Reserva 2004, amit a jónevű Baron de Ley szállít be. Számtalan brit boríró vallott már neki szerelmet – érdekes tény egyébként, hogy Rioja a művelt brit alkoholisták elsőszámú borvidéke. Itthon nem olcsó – nem is nagyon drága – négyezervalahányszáz forint. De volt már akcióban 1700-ért.

És lett júliusban újra. Kellő elővigyázatossággal vettünk egy próbapalackot. Délben az ebédhez megkóstoltam, és a nap végén már ment is a feleségem, hogy további 3 palackot kimentsen, mielőtt az őrjöngő tömeg megrohamozza a polcokat. És akkor este elfogyott az első palack, ami nálunk meg nem engedett sebesség. A mohóságunkat némileg magyarázza, hogy ezekben a borokban nem csak az a szép, hogy szelíd szóval tanítanak, hanem hogy az alkohol 12,5 százalék. A rioja gran reservák nagy adag pörkölt tölggyel töltik életük első két évét, aminek integrálására legalább 3 évet kapnak. Ez a Tesco Finest immár 7 éven át integrált, és mostanra tényleg ízlésesen hordós lett (ilyet se nagyon mondtam még). Nemes, elegáns bor. Ha párhuzamot keresnénk, valamelyest tán óvillányiakra emlékeztet, még inkább óbordóiakra, és legalább ennyire klasszikus brunellókra. Viszont nem olyan koncentrált, nem olyan súlyos – ezt nem szemrehányásként, csak tényszerű leírásként mondom -, nem olyan tanninos, nem olyan alkoholédes. Szóhoz lehet mellette jutni. És igencsak szerethető modell az, amikor nem onnan indulunk, hogy az ár keltette shock & awe hatása alatt remegő kézzel, homályos tekintettel emeljük a szánkhoz a poharat, hanem egyenlő jogú, szabad félként, aki előtt nyitva van a szeretés/tisztelet és az elutasítás/bosszúság elágazás.

Nyárestéken, a kertben fogytak szépen a rioják, és öröm volt tudni, hogy az élmény szinte tetszés szerint ismételhető. Aztán elfogytak a 2004-es gran reservák, de néhány nappal később jött a hír, hogy megérkeztek a 2005-ösök, és az ár továbbra is a mélyben (59 százalék volt az engedmény). A már leírt beszerzési folyamat újra indult: egy palack minta, délben kóstolás, este készlethalmozás. A 2005-ös – szintén kiemelkedő évjárat –, évekkel tűnt fiatalabbnak, mint a 2004-es. Sokkal gyümölcsösebb, élénkebb, és így talán egy átlagfogyasztó ízléséhez közelebb áll. Hál’ istennek nem kellett választani a kettő között: volt a szépen érett, letisztult, tercier aromás, komplex óbor és a lendületes, vonzó, ifjú utódja.

Nyárestéken, a kertben fogytak szépen a 2005-ös rioják, és öröm volt tudni, hogy az élmény szinte tetszés szerint ismételhető. Aztán elfogytak a ’05-ös gran reservák, de néhány nappal később jött a hír, hogy megérkeztek a 2001-esek, és az ár továbbra is a mélyben. 2001 legendásan nagy év volt Riojában. A 12 éves Gran Reserva 1700 forintért a Tescóban már tényleg gyanúsnak tűnt. A 2004-esek túlélték a hiperes hányattatásokat, de azért benne voltak már korban (másnapra mindig halványabbak lettek).

Próbáltam utánajárni a neten, hogy milyen visszhangja volt a 2001-es Tesco Rioja Gran Reserváknak. És kiderült, hogy van itt egy kutya elásva. A 2000-es hundertjahrgang mindenkit levett a lábáról, de a 2001-es, szintén évszázadévjárat, nagy csalódás okozott. A szemfülesek kiderítették, hogy a Tesco beszállítót váltott, és a Baron de Ley helyett egy másik riojai borászat gran reserváját árulta ugyanazon címke alatt.

6 eurót persze így is megért a próba. Mi az hogy megért?! Egy újabb gyönyörű, érett, de a 2004-esnél fiatalosabb bort kaptam. A nagy ámulásban elkezdtem kibogarászni az aprónál is apróbetűsebb feliratot, és leesett az állam: ez is Baron de Ley. Úgy könnyű, gondoltam magamban. Én így rekonstruáltam a történetet: a Baron de Ley a 2000-es sikere után, nem volt hajlandó a 2001-est is hasonlóan nyomott áron adni, és a Tesco beszállítót váltott. Az új beszállító megbukott a fogyasztóknál, és a Tesco Finest Rioja Gran Reserva név újra elszürkült. Eltelt valamennyi idő, és kiderült, hogy a Baron de Ley önmagában nem képes eladni az irgalmatlan mennyiségű 2001-es Gran Reserváját, és a két csalódott fél újra egymásra talált.

Ekkor már régen kiürült a júliusi borkassza, így az augusztusi terhére vettünk 3 palack 2001-est. A nyári esték továbbra is riojamámorban teltek. Aztán jött a hír, hogy elfogytak a 2001-esek. Néhány nap elteltével azonban ismét 2004-esekkel töltötték fel a polcokat. Ekkorra már teljesen világos volt számunkra, hogy ez az évtized fogása, és az augusztusi és szeptemberi borkassza terhére vettünk még négy palackkal. Külön tetszett, hogy míg a korábbi ’04-esek igencsak ütött-kopottak voltak, ezek vadonatújnak tűntek. Mint kiderült: belülről is. Sokkal fiatalosabbak voltak, mint az első ’04-es széria, és valahogy hiányzott belőlük annak kifinomutsága, mélysége. Végül eljött a pillanat, amikor az orromhoz közelítettem a makulátlan, bársonyosan fénylő címkét, de hiába meresztettem a szemem, sehol nem találtam a Baron de Ley feliratot. Elővettem egy 2005-öst és egy 2001-est, és azokon nem csak a Baron de Ley név, de a borász aláírása is szerepelt. Az új ’04-es szériát az obskúrus Bodegas Riovinsa készítette, és bár egyáltalán nem rosszak, katartikus élményt nem okoznak. Most mondhatnám, hogy átvertek. De nem tudok haragudni: az volt az igazi átverés, fordított előjellel, hogy ezeket a borokat az értékük töredékéért árulták. Csak remélni merem, hogy a Baron de Ley-nél sem sírtak.

Tanulság no. 1: hozzájuthatunk szépen érett borhoz sokéves várakozás nélkül is.
Tanulság no. 2: a Tescónál szemrebbenés nélkül lépnek többször is ugyanabba a folyóba.
Tanulság no. 3: hiperben az éberségnek soha nem szabad lanyhulnia.

3 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.

syntaxerror

Érdekes, én most tudtam meg, hogy a 2004-esből is volt Baron de Ley-féle. Még tavaly vettük jópárszor, ezt a Bodegas Riovinsa félét ami itt is szerepel, van is még belőle a pincében, és akkoriban vele egyidőben forgalmaztak egy 2006-os reservát Baron de Ley-től - én úgy véltem, hogy a kettőt simán különböző helyről szerezték be és ennyi. Szerettük ezt a 2004-est is, eléggé. Idén ritkábban jártunk Tescoban, ezekről a további Baron de Ley tételekről meg simán lemaradtunk

117

Így jár a félművelt alkoholista: néztem-néztem, de nem mertem megvenni... (az eddigi akciók nem bűvöltek el).

lazaridi

Csak szólok, hogy úgy tűnik most a Rioja Grand Reserva-kat a TESCO jóárusította. Nem leárazást hirdettek, hanem egyszerűen a korábbi 4200 Ft-os árat változtatták 2750 Ft-ra.
A 2001-esből (Baron de Ley) magamba döntöttem egyet, nem volt rossz, semmiképpen sem kelti egy 12 éves bor benyomását. Mondjuk ugyanakkor érdemes megjegyezni, hoyg nyitáskor a legjobb, utána lefelé megy, tehát a klasszikus szabálynak (hosszú szellőztetés) annyi.