Menü
Rövid URL

Házi feladat hedonista diákoknak

Gerard bertrand
Jó lesz a verandán is (fotó: https://wijnex.nl)

A provanszi rozénak nincs image problémája. Nem keresi önmagát, nem kell kitalálni, nem kell ideologizálni. Lábon elkel. 2010 és 2016 között az Amerikába irányuló export több, mint 1000 százalékkal bővült.

Ahhoz, hogy a rozé-kultusz egyszer nálunk is megvethesse a lábát, első lépésben a hazai rozéknak kellene meggyőzniük arról, hogy ebben a műfajban is van fantázia és 6 eurónál magasabb kiskerár.

A rozé persze itthon is fogy, de nincs kultúrája, nincs rangja. A friss szemle azt mutatja, hogy a tuttifruttiból kezdünk kilábalni, de a rozét mint műfajt ritkán veszik komolyan. A most kóstolt franciák apropóján két komolyabb hazai próbálkozással én is próbát tettem; kidobott pénz volt (l. lent).

De mit lehet enni a rozén? Hosszan elhúzódó pálfordulásom története itt olvasható, ez azonban legfeljebb személyes válasz. Az általános válasznak valószínűleg fontos része, hogy a rozé is önálló műfaj saját értelmezési kerettel, amelyet a provanszi rozé határoz meg. Ennek az értelmezési keretnek a kialakításán dolgozik Andrew Jefford is, aki az áprilisi Decanterben a következőket írta:

„… nincs még egy borstílus, ahol a kiválóság ennyire a visszafogottságon, a mértéktartáson múlna. A nagy fehér- vagy vörösborok egyéniségének ereje és szépsége sokszor maga alá gyűri az embert; a rozé viszont azzal nyer meg magának, az adja varázsát, hogy annyira finoman és zavartalanul iható, hogy szinte észre sem vesszük, amikor lenyeljük. Az a rozé, amelynek személyisége magára irányítja a figyelmet rossz rozé. A nagyság titka a lekerekítettségben és a finom árnyalatokban rejlik, és ezt Provence-on kívül nem sok rozé-termelő érti.”

Talán igaza van. Ha lenne kellő tapasztalatom és okom, hogy definíció kísérletekbe kezdjek, én biztosan az elegancia felől próbálnám megfogni a rozé lehetséges nagyságát. És hivatkoznék a törékenységre, a könnyedségre, az üdeségre. A rozé, amit én szeretek, nem lehet nehéz, nem lehet durva, nem lehet nyers. A provanszi rozé nem sápadt vörösbor, inkább kipirult fehér. Ha a narancsbor „vörösbor fehérszőlőből”, akkor a rozé „fehérbor kékszőlőből”.

Minuty
Ki van találva (fotó: http://www.minuty.com)

Sajnos a magyar rozék általában nélkülöznek minden kifinomultságot. Mintha a jégtánc vébén Bunyós Pityut indítanánk Bobby Farrell koreográfiájával. A mostani kóstolóhoz két olyan magyar rozét választottam kontrollként, ahol volt esély egy decens kűrre. Sajnos mindkettő akkorát bukott, hogy pontozni sem érdemes őket. A St. Andreát a dohszag, a Weningert a narancsboros, sörös aromák és a műfajidegen tannin diszkvalifikálta.

Gerard Bertrand Gris Blanc 2016

A név nekünk nem sokat mond, de Gerard Bertrand nemcsak kiváló borász, hanem elsőosztályú celeb Franciaországban, mivel sokszoros válogatott rögbi játékos volt. 2013-ban az International Wine Challenge az év vörösboros borászának választotta, és rozéban is évek óta a legjobb termelők között tartják számon. Mivel Languedoc-ban dolgozik, jelentős árelőnnyel indul, és ez az itthoni árban is tükröződik.

Grenache gris és grenache noir, fele-fele arányban. Kedves, üde, filigrán bor, citrusos, epres, mandulás aromatikával. Magyar szájnak feltűnően sima felszín és csiszolt savak. Különleges trükkje, hogy nem az illat ígér sokat, hanem a lecsengésben teljesedik ki. Nagy melegben semmi nem oltja jobban a szomjat. A Gris Blanc ugyan csak szegény rokon Languedoc-ból, de beszéli a provanszi rozé-nyelvet. Jó tananyag, remek szórakozás. 13 pont, és jó vétel 3150 forintért. (Én gyorsan beszereztem belőle még 3 palackkal.)

Whispering
A minőség mára utolérte a dizájnt (fotó: http://www.beicevrei.ro)

Chateau Minuty M Rosé 2016

Az eladások alapján a Chateau Minuty Európa elsőszámú rozé pincéje. Az 'M' a középkategóriás boruk. Vásárolt szőlőből készül, alapvetően grenache és cinsault, acéltartályos erjesztés és érlelés. Azt reméltem, hogy féláron hozza a Whispering Angel minőségét. Sajnos, nem. Szép rozé, jó rozé, provanszi rozé, de a jeffordi visszafogottságot a jelentéktelenség felől közelíti. Ez tényleg egy igényes nyári szomjoltó, annak ipari sztenderd. A savat én kissé sokalltam a szerény test és a szordinós gyümölcs mellett, de minőségben ez is fényévekre van a hazai „penge” savaktól. Egy hajszállal elegánsabb, mint a Gris Blanc, ám a külföldi beszerzés vesződségét és járulékos költségeit nem éri meg.

12 pont és 12 euró

Chateau d’Esclans Whispering Angel 2016

A Jefford-féle visszafogottság és elegancia iskolapéldája. A Minutynél jóval összetettebb és strukturáltabb. Óriási utat tett meg a 4-5 évvel ezelőtti önmagához képest. Nekem nehezemre esik elhinni, hogy a hajdani faszörp mára teljesen acéltartályos lett, talán a seprőntartás és a battonázs hatását érzékelem félre.

Elegáns és komplex illat, mandulával, eperrel, őszibarackkal és cseresznyével. Érdemes hagyni melegedni, jó játék követni, ahogy az árnyalatok előbukkannak. Kóstolva a fanyarság bajnoka. Ez a finoman adagolt mandulás, barackmagos kesernye, a széles savval és érintésnyi csersavval üdítővé és izgalmassá teszi. Gyümölcsként az eper és a barack tér vissza. A finom árnyalatok bora. Nehéz elképzelni, hogy nyáron bármi más igényesebben szórakoztatna.

15 pont és 6000 Ft

Roz%c3%a9k
Szép emlék

Chateau d’Esclans Rock Angel 2016

"A világ legjobb rozéjának" friss évjárata. Csak úgy, mint a Whispering Angel esetében ez az utóbbi három évjárat legjobbika. A Chateau d'Esclans borásza egyébként nem pályakezdő reménység:
Patrick Leon közel húsz éven át volt a Baron Philippe de Rothschild birtokigazgatója.

62 százalék grenache, 21 százalék vermentino, 6 százalék syrah, azaz kék és fehér szőlő vegyesen. Ne jéghidegen kóstoljuk, érdemes hagyni a pohárban, hogy eljusson 12-13 °C-ig. Minden szinten szintet lép a Whispering Angelhöz képest. Egyedi és elegáns illatában pisztácia, gyömbér és mandarin. A nagy dobás azonban a korty: kapásból nem is tudnék szebb egyensúlyt mutató bort mondani. Nincsenek túlnyúlások, görcsök, csomók – precíz, de nem steril. Közepes test, kerek, finoman vibráló savak, lédús gyümölcsösség, érintésnyi tannin, izgalmas textúra. Végtelenül kifinomult a hordóhasználat. Egy pillanatra sem hívja föl magára figyelmet. De kerekít, domborít, csiszol, simít. Hasonló a helyzet a tanninnal: csak jelzésértékű, de ott van és tágítja, fokozza az élményt. Hosszú, üdítő, szaftos lecsengés.

16-17 pont; ha ma 25-30 euró körül ünnepi bort akarnék venni, nem sok versenytárs jutna eszembe.

Jefford a már idézett cikkében azt írja, hogy "a minőségi rozé értékelésének kritikai eszköztára éppen csak megszületőben van; éppen úgy meg kell tanulnunk, mint ahogyan a narancsbor vagy a kénmentes borok kóstolását." Én annyit fűznék hozzá, hogy egy Rock Angel vagy akár egy Gris Blanc esetében ez a tanulási folyamat jóval élvezetesebb lesz.

Márkus György a Burgundia & Champagne című kiadványában rendszeresen közöl rozé-teszteket. Megkérdeztem tőle, hogy szerinte milyen a jó rozé, illetve milyen szempontok alapján értékel. Az alábbi választ kaptam tőle:

"Minden bort ugyanazzal a minőségi elvárással kóstolok meg, ám mindent a maga kontextusában kell értékelni. A provence-i és más déli rozék olyan szőlőfajtákból készülnek, olyan szőlőművelés mellett, amely kifejezetten erre a bor típusra irányul. Minden egyes tétel rendelkezik dimenzióikkal, így a rozé is. Szeretem, ha találkozom mélységgel, ott ‘lent’ pedig részletekkel, ám ez nem írhatja felül az orrban és a szájban megkövetelt illatokat és ízeket, melyek ebben az esetben többnyire friss gyümölcsökben jelennek meg. Valamennyire képben vagyok a provence-i és a bandoli rozék világában. Évről évre megkóstolom azokat, amelyeket már korábban jónak találtam és a komolyabb minőséget képviselik. Természetes, hogy évről évre teszek hozzá néhány újat is, amiből van bőven, de azért nincsenek forradalmárok.

A provence-iaktól többre értékelem a bandoli rozékat, sőt, talán a legjobbaknak. Erre egy vakkóstolás után jöttem rá, amikor a bandoliak egytől egyig maguk mögé utasították a provence-iakat. Azt hiszem, ennek a mourvedre lehet az oka. Ad egy olyan többletet a rozéhoz, ami nagyon kellemes: mélység, több részlet, frissesség és hossz. Ugyanakkor a bandoliak három évig is csalódás nélkül fogyaszthatók. A kedvenceim közül egyik sem kapható itthon, így megnevezhetem azokat: Domaine Tempier, Domaine Ott ‘Chateau Romassan’, Chateau Canadel, de a Pibarnon és a Gros Noré rozéi is rendszerint igen jók. Bandoltól nem messze terül el Cassis, amely egy miniatűr appelláció. Itt kb. 80-100 hektárról készítenek rozét, van egy borászat, amely rendszerint nagyon meggyőző rózsaszínűvel áll elő, ez pedig a Clos Sainte Magdeleine."

2 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.

jackrose

Baróság!;)
Én is most vettem 1-1-et a két angyalosból, de még nem bontottam.
Szted ezekben milyen potenciál lehet?

alfoldimerlot

Az általános bölcsesség az, hogy az igényesebb rozék nem egy nyárra szólnak. Ezzel együtt én még nem találkoztam olyan egy évnél idősebb rozéval, aminél ne sajnáltam volna, hogy nem korábban bontottam fel. Bármelyik forró nyári nap elviselhetőbb lesz, ha felbontod őket :)