Menü
Rövid URL

Germán rozé

Img 20170810 172927
Emelkedő sorrendben

Most amikor neofita hevülettel rázom a csörgődobot a provanszi rozé szalonzenekarban, nullához közelít a fogadókészségem más stílusok iránt. Így amikor Jon Bonné prófétai komorsággal és tudományos alapossággal bejelentette, hogy Provence önmaga paródiájává vált, egy nosztalgikus giccsparádé, majd néhány héttel később felmagasztalta a teuton rozékat, a fejemet ugyan felkaptam, de nem tudtam komolyan venni. Aki próbálta már, tudja, hogy Magyarországon nem könnyű provanszirozé-rajongónak lenni, annál könnyebb lenne a bonné-i útra lépni: az osztrákok szomszédaink, a németekből pedig a finewines.hu jó keresztmetszetet kínál jó áron. Bonné + elérhetőség + árelőny = próbaszerencse.

A provanszi/bandoli tipicitás lázában égve minden más stílust elhibázott kompozícióként, vagy legalábbis hamis hangként dekódolok. Így egy percig sem gondoltam, hogy Bonnénak igaza lehet, amikor a német és osztrák rozékat így dicsérte:

„A kóstoló színvonala nemcsak messze fölülmúlta az elmúlt évek bármelyik Provençal rozé tesztjének színvonalát, hanem egyenesen a legerősebb PUNCH kóstoló volt legalább egy éve.”

Ittam már német és osztrák rozékat, tudom, hogy elég megbízhatóak, de sokkal közelebb esnek a magyarokhoz, mint a dél-franciákhoz. Ahhoz, hogy értelme legyen a kóstolásnak másik szűrőt kellett használnom. Az újrakalibrálás eszközének közszolgálati rozétesztünk győztesét, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet Rozéját választottam. Nehezemre esne bármi jót mondani róla. Ha ez közel van az évjárati csúcshoz, akkor 2016-tól nem sok jót remélhetünk.

Georg Breuer 2016-os spätburgunder rozéjával kezdtünk, és ez szerencsétlen választásnak bizonyult. Azonnal kirúgta a sámlit a bonné-i koncepció alól. Igaz, innen csak fölfelé vezethetett az út. Ennyi és ilyen savval vasúti sínt lehetne vágni. Az hogy egyébként tiszta, hogy kivételes pillanatokban pinot noir-jegyeket mutatott, legfeljebb zárójeles kiegészítés lehetne az apróbetűs lábjegyzetben. Lehetett bármilyen meleg, még szódával is durva volt. 7 pont és 2900 Ft

Georg Mosbacher szintén pinot noir rozéja volt az egyetlen, amely tutti-fruttiról indított. Ezt a kis ízlésficamot volt miért megbocsátani. A levegőzés, a hőmérséklet egy nagyon vonzó epres, szamócás vonalra állította rá, és ebben végre a savak csak merészek voltak, nem pusztítóak, így az árnyalatok is előkerülhettek. Friss, gyümölcsös, némi ízmélységgel is rendelkező rozé, amely határozottan a PAP fölött teljesít. 12 pont és 2990 forintért nem rossz vétel.

A Leitz 1-2-Dry Rosé már színében is más volt, mint a többiek. Tökéletesen hozta a hazai rozéknál előszeretettel emlegetett hagymahéjszínt. Az illat visszafogott, kulturált, és legalábbis a másik három mellett kifinomultnak hatott. A sav szépen integrált, hagyja a kompozíció többi elemét is érvényesülni, és egy izgalmas sós árnyalattal egészül ki. Ittam ennek a bornak több korábbi évjáratát, és mindig olyan érzésem volt, mintha rózsaszín rizling lenne - ez alapvetően más. Van önálló stílusa, mélysége, árnyalatai. 14 pont és 2500 forintért messze a legjobb vétel a négy bor közül.

Bonné teuton rajongását továbbra is múló hóbortnak tartom, így a provanszi aggályai sem aggasztanak. Amennyiben azonban a hazai rozé-felhozatal az összehasonlítási alap, akkor a Mosbacher több mint versenyképes, a Leitz pedig kiemelkedően jó bor és jó vétel.

Ide még nem érkezett hozzászólás.

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.