Menü
Rövid URL

Elérhető érettség - Kislaki Bormanufaktúra Jánoshegy Kékfrankos 2011

Img 20180313 164809

Ennek a kékfrankosnak talán a 2006-os kiadása volt az első bor, amit Légli Gézától kóstoltam. Azonnal elvarázsolt, és emlékszem, hogy Toszkánába is vittem belőle a "bordiplomáciai" csomagom részeként. Úgy rémlik, hogy a varázs múltával a hordó mennyiségével és sajátos jellegével nem tudtam teljesen kibékülni, de ezzel együtt friss tavaszi fuvallatnak hatott az akkori magyar vörösboros sztenderdhez képest.

Hatévesen remekül tartja magát, és az érettség - szerintem - legszebb fázisába lépett. Az évjáratot nem hazudtolja meg: meleg karakterű, a címkén feltüntetett 13 százaléknál magasabb alkoholt sugalló bor. Ugyanakkor a kékfrankos sokat dicsért savai frissen tartják, a lekvárból visszahozzák a gyümölcsbe.

Az illatban enyhén érződik az alkohol, de a hangsúly a gyümölcsökön van: cseresznye, málna, szilva a túlérettség határán. A mellékmotívumok: köménymagos, füstöltsonkás jegyek és egy negrót idéző ánizsos jelleg. Kóstolva az érett gyümölcs édessége, a korty kereksége és a savaknak köszönhető gördülékeny frissessége a legfeltünőbb. Ez egy könnyen szerethető egyensúly. A lecsengés hosszú, csipkebogyós, naspolyás, fanyarba hajló zamattal. Közepes mennyiségű, aprószemcsés tannin. Élmény most kóstolni, és mázli, hogy még mindig kapni.

13 pont és 2640 forintért (holnapottabor.hu) best buy.

Szép bizonyítéka annak, hogy kékfrankosból milyen jó tartású és tartós borokat lehet készíteni. Még akkor is, ha ez esetben nem sikerült elhessegetnem a gondolatot, hogy egy kis merlot is csöppent bele.

1 hozzászólás

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.