Menü
Rövid URL

A borhűtő mélyéről - Chateau Moulinat 2010

Chateaumoulinat2010 2018

Mostanában nyíltak, nyílnak a Lidl rövid életű hőskorszakából a félretett francia vörösboraim. Az aktuális példánkban ez úgy négy év fektetést jelent, ami a "középtávon érlelés" klasszikus esete. Hogy mire fel, mikor egy 7 eurós tételről beszélünk? Majd mindjárt kiderül.

A Chateau Moulinat Haut Medoc 2010 az egykori kínálat egyik legjobb fogása volt. Nem egyet nyitottam akkoriban, és az elsőtől az utolsóig mind nagyon szép volt, palackvariáció, megingás nélkül. Az egyetlen megmaradt palackomat végül a borhűtő hátsó zugába tuszkoltam, azzal az elgondolással, hogy 2016 előtt nem veszem elő. Terv beteljesítve. Kicsit talán túl is tolva.

A parafadugó tökéletes állapotban jön ki, amihez rögtön hozzá is tenném, hogy Török Csaba 2HA palackjain kívül más hazaiban még nemigen láttam ilyen típusút - Szepsykben, Gerékben sem. Az alsópolcosoktól eltekintve a franciákban viszont mondhtani ez az általános. Minden bizonnyal hozzájárult, hogy a bor még mindig ragyog.

Szép, mély színe még most is inkább rubin, mint gránát, az illata pedig egyenesen gyönyörű: sötét, definiált, egyben nehezen megfejthető. A fűszeressége (zsálya, paprika) a mesés 2010-es Pichon Baront idézi fel bennem - erre biztos nem fogok panaszkodni. Ha az évek valamiben tetten érhetők, az a szerkezet: némileg kerekebb, mint egykor, bár a testhez mérten még most is elég sűrű, kellemesen határozott tannin tartásával a finisben. Klasszikus, arisztokratikus és kifinomult balparti, igazán szép bor, élmény fogyasztani. Nyolcadik évében is fiatalos, a palackbuké még csak nem is alakul - megkockáztatom, hogy ezt egy évtized múlva is élvezni lehet majd. Hölgyeim és Uraim, ez Bordeaux.

Verdikt: szép és szépen érő, nemes vörös, 12 pont (88/100).
Egykori ár: 2300 Ft (Lidl).
Megérte?: szenzációs vétel volt. Két kartonnal kellett volna vennem.
Megérte érlelni?: ez az a ritka eset, amikor meg. Persze általánosságban gondolkozva, borvidéken belül maradva biztosra veszem, hogy rózsásabb a helyzet.

Ide még nem érkezett hozzászólás.

A bejegyzésekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá. Itt regisztrálhat.