Menü

A borászatok értékeléséről

Némi statisztika, és ami mögötte van

Az eredmények azt mutatják, hogy növekszik a magasabb értéket képviselő borok száma. Az idei kalauzban 14 pontot elért borral sem a tíz legjobb száraz fehér, sem a tíz legjobb vörös közé nem lehetett bekerülni. Figyelmesen böngészve a kiosztott pontokat látható, hogy néhány 15 pontos bort is kénytelenek voltunk kihagyni. A kalauz pontozási rendszerében a 14–15 pont határa fontos mérföldkő. Ez a harmonikus nagy bor helye, ahol már nem nézhető el egyensúlyvesztés vagy bármiféle bizonytalanság, amely fölött már a klaszszis borok vannak, ahol a komplexitás és egyediség elvárt erények. Ha csak a statisztikát nézzük, a javulás örvendetes.

Néhány szó az értékelésekről

A tesztelők kilétét a szerkesztő személyének kivételével névtelenség fedi, a tesztelések anonim módon történnek. Ennek van előnye és hátránya is, de szeretnénk elkerülni, hogy a borok és borászatok értékelése helyett a tesztelő személye legyen a vita tárgya.
A borokat magunk választjuk ki és szerezzük be kereskedelmi forgalomból vagy a borászatoktól.

Az értékelési szempontok megegyeznek a korábbi kalauzokban rögzítettekkel, ezért csak a legfontosabbakat emeljük ki azok kedvéért, akik első alkalommal veszik kézbe a kalauzt. Az általunk használt 20 pontos rendszer egyrészt az étteremkalauz, másrészt a francia Gault&Millau borkalauz elveit követi. Szigorú pontozást jelent, ahol az alsó küszöb a 8–9 pontos kategória: az ajánlható bor, amelyet szívesen innánk máskor is. A 14–15 pont határa a harmonikus nagy bor helye. Efölött már a klasszis borok vannak, ahol a komplexitás és egyediség elvárt erények.

Az idei évben is 17 pont volt a legmagasabb érték, ezt idén is csak néhány kimagasló tokaji tétel érdemelte ki. E borok egyedisége világviszonylatban is elismert; ezek a tételek bármely nemzetközi megmérettetésen vitán felül megállják a helyüket.

A kalauzban szereplő borászatokat több körben vizsgáltuk és értékeltük. Egyrészt a tavalyi kalauzban megjelent borászatokat ismét mérlegre tettük, és az elmúlt évben forgalomba került boraikat teszteltük. A borászatok egy részét ennek eredményeként kihagytuk.

Másrészt a kalauzban eddig nem szereplő borászatokat, borokat is teszteljük, folyamatosan figyeljük. Örömteli, hogy sok a feltörekvő, a magas minőséget célzó borászat, mondhatni folyamatos az utánpótlás. Az idei kalauzban tizenkilenc új borászat kapott helyet, és több mint hatvan borral képviseltetik magukat.

A borok pontozása
20 pont Elméleti tökéletesség, amelyre törekedni lehet
18–19 pont Legenda. Világszinten is kiemelkedő termőhely, kiváló évjáratának hibátlan bora
16–17 pont Klasszis nagy bor, amelyre éveken át emlékezünk
14–15 pont Harmonikus bor, nagy élmény, de komplexitásban, egyediségben nem kimagasló
12–13 pont Élmény. Magabiztos bor, jó arányokkal; képes felidézni a borvidék, a fajta, a termelő jellegzetességeit
10–11 pont Szívesen innám máskor is, és föl is ismerném
8-9 pont Szívesen innám máskor is. Hibái, aránytalanságai tolerálhatók
T Tesztelt bor, de nem ajánlható
Legjobb vétel

A borászatok értékelésének rendszere nem változott. A toplisták közt kiemeljük az 5, illetve 4 fürtöt kiérdemelt borászatokat. Az azonos fürtszámot elért borászatok között nem állítottunk fel rangsort, a borászatok ábécésorrendben követik egymást.

A borászatok értékelése
világklasszis borászat
magyar csúcsborászat
komoly, klasszis borászat
nagyon jó borászat
jó borászat

A kóstolás tapasztalatai

Villány és Szekszárd, az „örök” riválisok. Bár Villányban az újhullámosok (Kiss Gábor, Bakonyi Péter, Wassmann, Hummel, Ruppert) figyelemre méltóan szép borokat készítenek, és a fősodorbeli régi nagyok a csúcskategóriában évről évre produkálnak egy-egy nemzetközi színvonalú bort (Gere&Weninger Cabernet Franc válogatás vagy Bock Syrah), egyértelmű, hogy Szekszárd előrébb tart. A szekszárdi csúcsborok semmivel nem maradnak el a villányiak mögött komplexitásban, nagyságban, érlelhetőségben, viszont elevenebbek, gyümölcsösebbek és kulturáltabb tanninnal rendelkeznek. A középkategóriában még inkább egyértelmű Szekszárd fölénye, gazdagon gyümölcsös, fűszeres, jobb szerkezetű és nagyon jól iható borokat készítettek 2011 és 2013 között. Az előnyt valószínűleg a kékfrankos és a kadarka borvidéki hagyományának, termesztési kultúrájának és a házasításokban való felhasználásának köszönhetik.

Egyik legnagyobb hírű borvidékünkön szinte megállt az idő: Eger továbbra is Csipkerózsika-álmát alussza. Tíz-egynéhány éve tele volt a szakma egri hírekkel (NagyEged eltelepítése; Gróf Buttler–Bukolyi, St. Andrea és a többi birtok eredményei), ma ennek a dinamizmusnak nyoma sincs.

Sopronban némi bizakodásra az adhat okot, hogy az egyébként szűk minőségorientált borászréteg (Ráspi, Weninger, Luka, Jandl) mögé felzárkózott Garger és Wetzer, erősítve az igényes vonalat. A Nyugat közelsége és az osztrák befolyás okán is hódít a beavatkozásmentességet hangsúlyozó szemlélet. A kénhasználatot is minimumra szorító birtokok borai nyitottságot igényelnek a fogyasztótól.

A legtöbb pozitív elmozdulás továbbra is Tokaj-Hegyaljához, illetve a balatoni borvidékekhez köthető. A tokaji száraz borokkal kapcsolatos elbizonytalanodás ugyan még mindig kihatással van a borok többségére, de néhány pince (Homonna, Barta, Kikelet, Bott) útkeresésének az eredménye már látható, kóstolható. Egy borászatot, a Dobogót külön ki kell emelni. A borok stílusa nagyon sokat fejlődött, a 2013-as évjáratú száraz furmintok igazi referenciaborrá váltak. A kiemelés nem egy jó évjárat jól sikerült borának, hanem a szőlőmunkának, a nagyon tudatos szüreti gondolkodásnak és az átgondolt minimalista borászati koncepciónak szól. Nem hagyhatjuk szó nélkül a Disznókő édes borok világában elért eredményeit sem. A birtok a borvidéki szinten kiemelkedő tudás és tapasztalati tőke felhalmozásával az aszúkészítés igazi műhelyévé vált; minden évjáratban készít aszút (és az édes borok teljes szortimentjét). A 2011-es aszú és Kapi aszú az édes borok világába csempészte a kifinomultságot és eleganciát.

A balatoni borászatok dinamizmusa nem csökkent. A Csopaki Kódex tagjai megértették, hogy Csopak nem attól lesz az egyik legizgalmasabb Balaton-felvidéki borstílus hazája, ha egy tételt kikiáltanak mértékadó csopakinak, hanem attól, ha a Siralomvágó, a Sáfránykert, a Szita-hegy stb. dűlők bora hasonlatosságaiban és különbözőségeiben is egymáshoz mérhetővé válik. Nem véletlen, hogy a Kódex-tagok közül két borászat is (a Szent Donát és a Homola) bekerült idén a kalauzba. A tavaly alakult Balatoni Kör megalkotta az első régiós bormárkát, a BalatonBort, amely a 2015-ös szüret olaszrizlingjeiből kerül első alkalommal 2016 tavaszán forgalomba. Mindeközben gyönyörű vörös referenciaborok születnek balatoni borászok keze nyomán. A Szent György-hegyi 2HA birtok idén is a legjobb vörösbor-tétellel büszkélkedhet, míg a 2013-as Figula-vörösborok gyümölcsösségükkel és remek szerkezetükkel örvendeztetnek, a Konyári pince prémium tételeiről nem is szólva.

Két további borászat érdemel még alábbi boraival kitüntetett figyelmet: a Hollóvár pince 2013-as tételei (Takács Lajos somlói hattyúdala) és Szentesi József 2012-es, 2013-as vörösborai. Az idei kalauz egyik kimagasló vörösborsorát Szentesi József borai jelentették, egyik jobb, mint a másik. Ugyanilyen egyenletes magas minőséget képviseltek Takács Lajos utolsó somlói évjáratának fehérborai. Pillanatnyi formák, nüansznyi különbségek döntöttek egyik vagy másik bor javára, de akinek van lehetősége, kóstolja meg az összes tételt, remekül fog szórakozni és garantáltan nem fog csalódni.

dr. Roznik Ferenc
szerkesztő